EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Nem a feldolgozott tejek, hanem a nyers tej áfáját csökkentené a kormány a Magyar Idők szerint. Lázár szerint a sertésáfa-csökkentés példája azt mutatja, hogy a kereskedők a beszerzési árakat is lejjebb viszik, s így végső soron a termelők járnak pórul. Állítólag ezt a tejágazatban meg akarja előzni a kormány.
A kiskereskedelemben elérhető ultrahőkezelt (UHT) tejek helyett az alapanyag, vagyis a nyers tej forgalmi adója csökkenhet a jövő évtől öt százalékra - adta hírül a kormányzati bejelentések tartalmát előre ismerő Magyar Idők szombaton.
A lap úgy tudja, hogy a döntés megszületett, a kormány már csak a technikai részletek kidolgozásán munkálkodik.
Az alapanyag forgalmi adójának csökkentésével egyébként nemcsak a tej, hanem az abból készült tejtermékek versenyképessége is javulhat a hazai piacon - állítják a cikkben.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy pénteki fórumon elmondta: a sertéshús forgalmi adócsökkentése rámutatott arra, hogy az alacsonyabb áfa ugyan jelentősen csökkentette a fogyasztói árakat - ezzel javítva a lakosság vásárlóerejét -, a termelők azonban a pozitív irányú intézkedésből szinte semmit sem éreztek.
Ennek oka, hogy a kereskedelem az értékesítési ár mellett a beszerzési árat is csökkentette, így a termelők kénytelenek még olcsóbban továbbadni a portékájukat a kereskedőknek, mint korábban. A tárcavezető szerint a kormány tanult ebből, a tej esetében ezért olyan intézkedést szeretne meghozni, ami a közvetlenül kifizetett támogatások mellett valós segítséget jelent a tejtermelő gazdaságoknak.
A lap írása szerint a helyzet egyre súlyosabb, a hazai tejfelvásárlási árak mára 70 forint alá estek, sőt, a kisebb termelők esetében az 50 forintot is alig éri el egy liter nyers tej ára, ez a szint jóval az előállítási költség alatt van, s ha tovább csökkennek, félő, hogy tehenészetek tucatja hagy fel a termeléssel.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.