Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A német külügyminiszter egy lapinterjúban arról beszélt, amint lényeges előrelépés történik az ukrán-orosz békefolyamatban, el kellene kezdeni fokozatosan feloldani az Oroszországgal szembeni szankciókat, amiket az ukrán válság miatt hozott meg az unió. Merkel ennél keményebb állásponton van.
A Reuters brit hírügynökség azt írja, a német kormánykoalíción belül a szociáldemokrata párti külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier álláspontja jóval békülékenyebb Moszkva felé, mint a kereszténydemokrata kancelláré, Angela Merkelé, aki többször is leszögezte, hogy a szankciók csakis akkor oldhatók fel, ha az ukrán-orosz békeszerződésbe foglaltak teljesen egészében megvalósulnak, nem pedig csak részben.
Steinmeier ugyanakkor vasárnap úgy fogalmazott, hogy "a mindent vagy semmit" megközelítés, még ha jól hangzik is, nem működik." Szerinte a fokozatos feloldás Moszkvát magatartása megváltoztatására ösztökélné.
A külügyminiszter egyúttal visszautasította a bírálatokat, melyek szerint ő "a Kreml szószólója".
"Képesnek kell lennünk közös gondolkodásra, ha megoldást akarunk más nagy konfliktusokra" - fogalmazott Steinmeier a szíriai belháborút említve példaként.
Pénteken az Európai Unió egy évvel meghosszabbította az üzletkötési embargót a Krím-félszigettel, amelyet Oroszország 2014-ben annektált. Az EU emellett várhatóan az idei év végéig meghosszabbítja az Oroszországra kirótt szélesebb gazdasági szankcióit is.
Steinmeier ugyancsak a hét végén egy másik interjúban helytelenítette a NATO-nak azt a döntését, mely szerint még júniusban hadgyakorlatokat tart Kelet-Európában. A német külügyminiszter arra figyelmeztetett hogy ezek a katonai manőverek még feszültebbé tehetik a viszonyt Moszkvával.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.