Az Európai Unióból kilépünk ugyan, de Európából nem, és maradunk az egységes piacon – így summázható a meghatározó brit konzervatív politikusok törekvése, ma már szinte függetlenül attól, hogy a maradás vagy a kilépés mellett kampányoltak. Ennek a gyakorlati megvalósíthatóságát vizsgálta meg a brüsszeli Bruegel kutatóintézet főmunkatársa, Darvas Zsolt, aki 1994 és 2005 között a Magyar Nemzeti Bank vezető elemzője volt. Négy ország pozíciójára vetett egy-egy pillantást, közülük Izland, Liechtenstein és Norvégia az Európai Gazdasági Térség részeként kapcsolódik az egységes piachoz, Svájc pedig kétoldalú megállapodások révén.

Az Európai Unió szociális és gazdasági kohézióját az Európai Gazdasági Térségről szóló szerződés is tartalmazza, a cél eléréséhez a tagállamok különböző pénzügyi mechanizmusokon keresztül valamennyien hozzájárulnak. Hasonló kötelezettséget vállalt Svájc is. A Bruegel kérésére az Európai Bizottság illetékesei közzétették a befizetések és a támogatások szaldóját, vagyis a nettó pénzügyi hozzájárulás adatait. Kiderült, hogy a négy ország közül csupán Izland kap több támogatást, mint amennyit befizet, hazai összterméke (GDP) 0,05 százalékának megfelelő nettó segítségben részesül. Ez egy főre évi 25 eurót jelent.

Norvégia nettó pénzügyi mérlege a GDP 0,16 százalékának felel meg, polgárai fejenként 115 eurónak megfelelő summát áldoztak a szegényebb EU-tagállamok felzárkóztatására. Összességében 2014-ben 705,2 millió euró, tavaly 778,4 millió euró terhet vállalt magára. Liechtenstein 0,03 százalékot (fejenként 40 eurót), Svájc szerény 0,02 százalékot (fejenként 12 eurót) fizetett a közös kasszába. Összehasonlításképpen, Nagy-Britannia a GDP 0,25 százalékát adta be, kevesebbet, mint Olaszország (0,29 százalék), amely egyébiránt kevésbé fejlett, ám a néhai Margaret Thatcher miniszterelnök kiharcolt némi visszatérítést a szigetországnak. Franciaország nettó pénzügyi pozíciója 0,32 százalék, Hollandiáé 0,36 százalék.

Az egységes piac a munkaerő szabad áramlására is kiterjed, ezt mind az Európai Gazdasági Térségről szóló szerződés, mind pedig Svájc és az EU kétoldalú megállapodása tartalmazza; bár utóbbi ezt éppen újra akarja tárgyalni  A népesség arányához viszonyítva Svájc, Norvégia, Izland és Liechtenstein 2014-ben és 2015-ben kétszer annyi EU-n belüli bevándorlót fogadott, mint Nagy-Britannia, és ezt tette Németország is. Nagy-Britannia esetében a képet árnyalja, hogy a szigetországba bevándorlók fele nem EU-tagállamból érkezett, márpedig az ő beengedésük nem az uniós szerződésből következik, hanem a brit kormány akaratán és szándékán múlik – állapítja meg Darvas Zsolt.

Ahhoz, hogy Nagy-Britannia az egységes piacon maradhasson, el kell fogadnia az erre vonatkozó szabályokat, beleértve a munkaerő szabad áramlását. A példaként megjelölt Norvégia az uniós joganyag háromnegyedét ültette át saját jogrendjébe. Svájc is kötelezettséget vállalt, hogy a lényeges közösségi szabályokat betartja.
Mindebből Darvas Zsolt szerint az következik, hogy amennyiben Nagy-Britannia az egységes piacon akar maradni, akkor
- tekintélyes összeggel hozzá kell járulnia az EU költségvetéséhez
- tekintélyes mennyiségű dolgozót és családjait kell befogadnia
- az uniós joganyag nagyon nagy részét el kell fogadnia, úgy, hogy azt a saját szavazatával nem tudja befolyásolni.
„Ezeknek a feltételeknek egyik eleme sem túl vonzó azok számára, akik a Brexit mellett kampányoltak” – szögezi le a Bruegel főmunkatársa.