Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Augusztusban emelkedett a nyerstej ára.
Két hónapja először drágult, augusztusban 2,5 százalékkal emelkedett a hazai nyerstej alap- és átlagára; a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a kvótaévből novembertől márciusig hátra lévő öt hónapos időszakra 85 forint feletti kilogrammonként nyerstej alapárat jelez előre.
A szakmaközi szervezet pénteken az MTI-vel azt is közölte, hogy a magyarországi átlagár még mindig alacsony, a 25. helyen állt augusztusban, amikor a magyar tejtermelők átlagosan 70 forintot kaptak a nyerstej kilójáért, miközben Szlovákiában 8 forinttal, Ausztriában 24 forinttal és Romániában is 4 forinttal többet fizettek a termelőknek.
Az áremelkedést jelző nemzetközi tendenciákat figyelembe véve a Tej Terméktanács elnöksége a legutóbbi ülésén a 2016/2017. kvótaévre szóló nyerstej alapár-prognózisát 72 forintról 75 forintra emelte. Mivel az első hónapok alapár átlaga csupán 65 forint volt kilogrammonként, a terméktanács állásfoglalása azt is jelenti, hogy a hátralévő hónapokra a szervezet 85 forint feletti árra számít.
Tej Terméktanács minden lehetséges lépést megtesz a hazai tejtermelők érdekében, és ezt kéri partnereitől is. Ahhoz ugyanis, hogy a tejtermelők jövőre is tejet termeljenek, a nyerstej, illetve a késztermék-átadási árakat ősszel rendezni kell – hangsúlyozták.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.