Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Marokkóban épült erőmű ráadásul még csak az első állomása egy 4 fázisból álló projektnek – az építés pedig a régiónak is jót tett, 2000 munkahely keletkezett.
Az Ouarzazate-ban található NUR 1. az első a NUR-projekt négy tervezett fázisából, amellyel Marokkó csökkenteni kívánja óriási energiafüggőségét. Az észak-afrikai ország a közelmúltig a felhasznált villamos energia 94 százalékát importálta. A NUR egyesben félmillió tükröt állítottak fel 450 hektáron, amelyek 160 megawatt energiát termelnek. A marokkói Napenergia Ügynökség fejlesztette ki az erőműben használatos technológiát – írja az Euronews.
"A működési elv lényege, hogy a tükrökkel a napsugarakat egy hővezető folyadékkal teli csőre irányítjuk, a felhevült folyadékkal egy hőcserélő rendszerben vizet forralunk és gőzt fejlesztünk, a gőzzel egy turbinát hajtunk meg, amely elektromos áramot termel, amit a nemzeti hálózatba táplálunk be" – mondta Jusszef Sztitu, a naperőmű szenior mérnöke.
A naperőmű 2016 februárjában indult el. Az új technológiák gyakorlati alkalmazása, a széles körű eszközbeszerzések, a nemzetközi nagyvállalatokkal való együttműködés komoly kihívások elé állították a marokkói mérnököket. A projekt több mint 30 százalékát helyi vállalkozások valósították meg.
A NUR projekt második és harmadik fázisa építés alatt áll. 2017-re lesznek kész, az egyik 200, a másik 150 megawatt elektromos energiát termel, és nyolc órányi hőtároló-kapacitással rendelkeznek majd.
A naperőmű jelentősen hozzájárult a régió infrastruktúrájának fejlesztéséhez és a munkanélküliség csökkentéséhez. Az építés során például 2000 munkahely keletkezett. A NUR-hoz hasonló projektek segítenek elérni Marokkó ambíciózus célkitűzését, hogy 2020-ra az energiaszükségleteinek 42 százalékát megújuló forrásokból fedezze.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.