Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az elsőfokú bíróság ítélete szerint a Figyelő újságírójának nem kell felfednie az MKB Bankról szóló cikkében publikált adatok információforrását.
A Budai Központi Kerületi Bíróság novemberben meghozott nem jogerős végzésével elutasította azt az ügyészi indítványt, amely az üzleti titok megsértésének bűntette miatt indult ügyben arra kérte kötelezni a tanúként beidézett újságírót, hogy fedje fel az újságcikkének elkészítéséhez információt adó személy kilétét – közölte a Fővárosi Törvényszék. A Budapesti V. kerületi Rendőrkapitányság üzleti titok megsértésének bűntette miatt nyomozást rendelt el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogi igazgatójának feljelentése alapján.
Az MNB elnöke 2014. december 9-én írásban megkereste a Miniszterelnökséget vezető minisztert – aki a MKB Bank Zrt.-ben fennálló állami tulajdonosi részesedéshez fűződő jogokat gyakorolja – és a pénzintézet rossz pénzügyi, vagyoni helyzetével kapcsolatos, üzleti titoknak minősülő adatokra hivatkozva, a bank működésképességének fenntartása érdekében 75 millió forintos tőkeemelést kezdeményezett.
A levélben szereplő adatokat egy ismeretlen hozzáférhetővé tette a Figyelő újságírója számára, aki az MNB elnöke által küldött levél tényét és az abban kezdeményezett tőkeemelésre vonatkozó javaslatot a hetilapban közzétette. A nyomozás során a rendőrség tanúként hallgatta ki az újságírót arról, hogy a levélről kitől és milyen módon szerzett tudomást, ám a tanú a vallomástételt megtagadta. Ezt követően az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság kötelezze az információt kiadó személy kilétének felfedésére. Az ügyészség azzal indokolt, hogy a levélben található adatok nyilvánosságra hozatala bankpánik előidézését célozhatta, és alkalmas volt arra, hogy a magyar bankrendszer stabil működéséhez fűződő közérdeket megsértse.
A közlemény szerint ugyan a büntetőeljárási törvény meghatározott feltételek együttes fennállása esetén lehetővé teszi, hogy a bíróság a médiatartalom-szolgáltatót, illetve az újságírót forrása felfedésére kötelezze, "ez a rendelkezés azonban csak szükséges esetben, és csak akkor alkalmazható, ha kiemelkedő, és a védett alapjogot meghaladó érdek fűződik hozzá".
A bíróság indoklása szerint az iratokból pontosan megállapítható azoknak a személyeknek a köre, akik az üzleti titkot tartalmazó levélhez hozzáférhettek. Közülük a nyomozóhatóság viszont még senkit nem hallgatott meg, tehát kísérletet sem tett más személyi bizonyíték beszerzésére. "Az ő meghallgatásuk nem mellőzhető, különösen ha az eddig egyetlen kihallgatott tanút alapjog korlátozásra kívánja kötelezni a nyomozó hatóság."
A nyomozati iratok között nem állt a bíróság rendelkezésére semmilyen szakértői vélemény arról, hogy a levélben foglalt üzleti titok megsértése mennyiben veszélyeztette a bankrendszer biztonságos működését. Továbbá a bíróságnak nincs tudomása arról, hogy 2015-ben, különösen az újságcikk megjelenését követően az MKB Bank Zrt. fizetőképességébe vetett bizalom olyan mértékben megrendült volna, hogy bankpánik alakult volna ki – írták. Ezért az ügyben a sajtószabadság mint alapjog korlátozás nem tűnt szükségesnek, illetve a cselekmény súlyát sem ítélte olyan jelentősnek a bíróság, amely igazolná az ügyészség indítványát – tartalmazza a közlemény.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.