„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az EU jövőjéről rendezett pozsonyi csúcsról beszámolva a BBC szómagyarázatot fűzött a tudósításhoz, amelyben leszögezte: a migráns szót széles értelemben használja, vagyis érti rajta azokat is, akiknek a hazájában háború dúl és jó eséllyel számíthatnak menekültstátusra, de azokat is, akik gazdasági okokból mennek egyik országból a másikba. A két csoport aránya nagyon nem mindegy. A 2015 előtti húsz-huszonöt évben Európában a menekültek száma ritkán haladta meg az összes bevándorló 10 százalékát. A különbségtétel azért is fontos, mert a két típus egészen más feladatot ad a befogadó ország kormányának.
A „gazdasági” bevándorlók foglalkoztatási rátája a legtöbb esetben már középtávon is alig maradt el a hazai lakosságétól, míg a menekülteké akár 5-6 év múltán is csak a fele a hazai átlagnak. A „gazdasági” bevándorlás ugyanis tervezett, jobban előkészített, meglévő hálózatokhoz kapcsolódik, korábbi vándorlási ciklusokat követ. Ezzel szemben a menekülthullám sokkszerű, hirtelen döntések eredménye, s a fogadó országokat ugyanúgy felkészületlenül érheti, mint azokat, akiknek el kell menekülniük a hazájukból. Nagyobbak lehetnek a nyelvi és kulturális szakadékok is.
A bevándorlók integrációja – ez elsősorban a részvételt jelenti a munkaerőpiacon és az oktatásban – mindenképpen ráfordításokat igényel, és ahol nagyobb menekülttömeggel állnak szemben, ez a beruházás sokkal később térül meg. Emiatt is törekedni kell arra, hogy helyreálljanak a válság előtti arányok, és a bevándorlás ne okozzon kezelhetetlen állapotot se a társadalomnak, se az intézményrendszernek.
Az Európai Unión belül – mivel feltételezzük, hogy demokráciákról van szó – nem tekinthetők menekülteknek az egyik országból másikba vándorlók, mégis sok politikai vitát kavar a migráció. Mint ismeretes, ez a tényező a brit kilépési vitában is komoly szerepet játszott, sokan nem tudták elfogadni, hogy az unióban szabad a munkaerőmozgás. A vitákban sokszor a résztvevők szóhasználata is eltér. A jogászok a személyek mozgásának szabadságáról beszélnek, a közgazdászok munkaerő-mobilitásról, a politikusok pedig ki- vagy bevándorlásról. Közgazdasági elemzések egyhangúlag a mobilitás előnyeit mutatják ki: a munkaerő oda áramlik, ahol jobban hasznosul, ez pedig pozitív mind a növekedésre, mind az egyensúlyra nézve.
Polányi Károly nyomán azt szoktuk azonban mondani: a munkaerő fiktív áru. Persze van piaci értéke, de nem lehet úgy adni-venni, mint a tőzsdén a kőolajat vagy a piacon a krumplit. Mobilitását befolyásolják a várakozások is. Ha ma rossz a helyzet, de holnap jobb lehet, nem biztos, hogy elindul valaki. Ha elmegy, nemcsak munkát kell találnia, esetleg a házastársának is, hanem lakóhelyet, és számolni kell az oda- és visszautazások többletköltségével is.
Magyarországról 2011 után indult nagyobb arányú elvándorlás, s ez részben az új lehetőségekkel, de a megváltozott várakozásokkal is összefügghet. Akkor nyílt meg a német és az osztrák munkaerőpiac, de akkor született itthon új alaptörvény és munkajogi szabályozás is. A nagy bérkülönbségeknek egyértelműen van szerepük a munkavállalók vándorlásában, de a munkaerő nem úgy áramlik, mintha közlekedőedényeket látnánk. Ebből a félreértésből kiindulva például Nagy-Britanniában kiszámolták, hogy a bolgár minimálbér töredéke a britnek, tehát „logikus”, hogy előbb-utóbb minden bolgár Angliában keres munkát. A „migrációs potenciált” azonban drasztikusan csökkenti, hogy kinek van egyáltalán a másik országban hasznosítható (szak- és nyelv-) tudása, és vannak-e ott betölthető állások. Feszültséget nemcsak a számok okoznak, de a „minőségi” jellemzők is. A bérszakadék Kelet és Nyugat között még mindig akkora, hogy nagyon sokan elvállalnak a képzettségükhöz képest alacsonyabb színvonalú munkát. Egyes felmérések szerint ez a keleti tagállamokból elvándorolt munkavállalók felére igaz.
A vita egyik fejezete a migránsok jogairól szól. Martin Ruhs, Oxfordban működő osztrák kutató egész könyvet szentelt annak a problémának, hogy a személyek mennyiségi korlátok nélküli áramlása beleütközik a jogegyenlőség elvébe, különösen ami az egyenlő hozzáférést jelenti a szociális juttatásokhoz. Ugyanakkor a kutatások rendre azt mutatják, hogy az EU-n belül a szociális támogatások vonzereje nem játszik jelentős szerepet a migráció alakításában.
A gazdasági migráció – Európán belül és kívül is – természetes kísérőjelensége a régiók, kontinensek közötti egyenlőtlen gazdasági fejlődésnek. A bevándorlás együtt jár azzal, hogy egyes országok jóval fejlettebbek a többinél. Az EU keleti tagállamainak meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy felzárkózásuknak köszönhetően előbb-utóbb nemcsak elvándorlás forrásai, hanem bevándorlás célországai is lesznek.
