Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nagy felháborodás fogadta néhány hete a nyolcadikosok kísérleti földrajztankönyvének rajza – a kormány most adott magyarázatot.
Németország egy anyakoca, amint épp szoptatja Görögországot, Spanyolországot, Portugáliát, és az elrontott zászlajú Belgiumot. A magyar zászlóval megjelölt malac viszont a saját lábán áll és mosolyog – ez a rajz szerepelt a nyolcadik osztályosok kísérleti földrajztankönyvében. Amikor néhány hete a kép körbefutott az interneten, sokan kérdezték, mégis mi volt a cél ezzel a rajzzal. A kérdést az LMP-s Ikotity István is feltette a kormánynak, most pedig Rétvári Bence válaszolt rá.
Az államtitkár azt írta:
A karikatúra célja nem egy kész, adott válasz megtanítása, hanem a kritikai gondolkodás megalapozása és a vitaindítás.
A Nemzeti alaptanterv „egyik fejlesztési feladata a regionális és a globális földrajzi, környezeti folyamatokról való ismeretek átadása, ezen belül is az Európai Unió fő céljainak, értékeinek megismertetése földrajzi-környezeti szempontból” – olvasható a válaszban. Rétvári szerint a malacos rajznak
nincs egy, konkrét értelmezése, helyes vagy helytelen megoldása, és nem is ez a feladat pedagógiai célja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”