A nyilvántartott otthontalanok száma a rendszerváltás óta 2013-ban volt a legmagasabb.
Csaknem a háromszorosára emelkedett az éjjeli menedékhelyeken és más szükségszállásokon rövidebb-hosszabb időre befogadott emberek száma Magyarországon az újkapitalizmus utóbbi negyedszázada alatt. Az Antall-kormány utolsó évében (1993) a KSH három és fél ezer olyan „homelesst” regisztrált itthon, aki valamilyen formában igénybe vette a segélyszervezetek szolgáltatásait. E szám az ezredforduló idején 6 ezer, majd 2010-ben 9 ezer fölött volt, 2015-ben pedig már egészen pontosan 10 376 hazai hajléktalant tartottak nyilván a karitatív szervek, illetve az állami hatóságok. A nyilvántartott otthontalanok száma a rendszerváltás óta 2013-ban volt a legmagasabb, akkor 11 210 ilyen egyénről tudtak a szociális ágazat szakemberei.
A nappali melegedők forgalmának a megugrása ugyancsak 2008 ősze, a nemzetközi gazdasági válság kitörése után következett be: 2011-ben csaknem 11 ezren vették igénybe itthon az oltalmat nyújtó segélypontokat. Azóta ezek az intézmények naponta megint 9-10 ezer főt fogadnak.
A népkonyhák vendégforgalma ugyanakkor szinte folyamatosan emelkedik: 2005-ben még csak 3643 személy kereste fel naponta átlagosan az ingyenétkezdéket, 2014-ben viszont már csaknem 11 ezren. Az ingyenkonyhán étkezők felét különféle alapítványok, további negyven százalékát pedig segélyszervezetek és egyházi intézmények látják el, míg a települési önkormányzatok közvetlenül ezer személy kosztoltatásáról gondoskodnak az országban naponta – derül ki a KSH szociális évkönyveiből.
A hajléktalan-infrastruktúra kapacitása a szakértők szerint több nagyvárosban ma már nagyjából képes lépést tartani az aktuális igényekkel (főként Budapesten, továbbá Győrött, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Dunaújvárosban), ezzel szemben Szegeden és különösen Pécsett mindmáig több ember él fedél nélkül, mint ahányan a szükségszállásokon meg tudják húzni magukat. Egy 2016 eleji országos felmérés szerint, amely a Február Harmadika Munkacsoport nevéhez fűződik, a múlt év elején legalább 3422 személy – az összes hazai hajléktalan mintegy harmada – töltötte a téli éjszakákat erdei és városszéli kalyibákban, kapualjakban, barlangokban.
A már említett népkonyhák iránt egy sor közepes méretű (20–50 ezer lakosú) városban komoly igény mutatkozik, e településeken összesen több mint négyezren jutottak meleg ételhez a szükségétkezdék jóvoltából az évtized közepén. Ezzel párhuzamosan Budapesten naponta átlagosan három és fél ezren kaptak főtt ételt a hasonló profilú 12 krízisellátóban. Ez nem mást jelent, mint hogy a fővárosban minden ötszázadik személy alkalmilag vagy folyamatosan az ingyenes közkonyhákon tud csak meleg ételhez jutni. A százezresnél nagyobb lélekszámú hét vidéki megyeszékhelyen (Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged, Győr, Székesfehérvár, Nyíregyháza), ahol összesen durván 1 milliónyian élnek, a népkonyhákon együttesen 1680 személy étkeztetésére voltak berendezkedve a népjóléti intézmények 2014-ben. A segélyszervezetek folyamatos vagy alkalmi támogatását igénybe vevő hajléktalanok és a kifejezetten az utcán élő fedél nélküliek, továbbá a karitatív szervek segítségére igényt nem tartó személyek számát mértéktartó források összesen 15 ezer főre becsülik jelenleg Magyarországon.
Egy lecsúszott zsákfaluban játszódik, ahhoz képest mégis meglepően pozitív kicsengésű a Loupe Színházi Társulás Az éjjel soha nem érhet véget című bemutatója. De mit jelent itt a fociultrák kedvenc dala? Kritika.
Parázs vita zajlott az EP-ben Magyarországról – Pride, gyülekezési jogok, sátánizmus.
Ami valójában egy kármentesítésre szoruló ipartelep.
A kamatok egyelőre nem érkeztek meg.
A Belügyminisztérium államtitkára mást ígért.
