Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az építőipari vállalkozókat tömörítő szövetség azt javasolja, hogy a szakmunkástanulók nyáron dolgozzanak, télen tanulnak, hogy "ne legyen törés a folyamatokban." Az ágazat rövid idő alatt 80 ezer munkást veszített.
Az építőipari vállalkozásoknál tavaly indított 220 közbeszerzési eljárásnak a harmada végződött bírsággal. Idén jóval kevesebb eljárás indult, ezeknek viszont a felénél találtak jogsértést. A hiányosságok leggyakoribb formája az alvállalkozók bejelentésének elmaradása, illetve a pótmunkákat alátámasztó dokumentációk hiánya. De az is gyakran előfordul, hogy a kivitelezésben olcsóbbal helyettesítik az egyik terméket, de a végső ár mégsem csökken. Az is büntetendő, ha az ajánlatkérő jogtalanul enged el kötbért - olvasható a Magyar Építők portálon.
Az ágazat rövid időn belül 80 ezer embert veszített, a képzésben részt vevő gyerekek 50 százaléka nem jut el a szakmunkás bizonyítványig, óriási a fluktuáció. Gondot okoz ugyanis, hogy a szakma vonzerejének hiánya miatt többnyire azok a gyerekek kerülnek ide, akiket máshová nem vesznek fel. Hozzátette, hogy a második szakmát szerzők idesorolásának köszönhetően 6620-ról 8371-re nőtt a beiskolázottak száma.
Az ÉVOSZ iskola helyett a cégek kezébe adnák a képzést. A szövetség vitaanyaga szerint a jelenlegi szakképző struktúra nem igazodik a piaci igényekhez, ennek következtében több hiányszakmában (például tetőfedők, bádogosok és ácsok között) alig vannak diákok.
A megoldást az úgynevezett üzemek feletti gyakorlati képzés jelenthetné. Jelenleg ugyanis az ágazat cégeinek 97 százalékát képező kis cégek nem tudják megadni a gyakorlati képzést, a nagy cégek pedig nem győzik ellátni ezt a feladatot. Emiatt a gyakorlati alapok elsajátításához központi gyakorlati képzőhely lenne a megoldás.
A jelenlegi struktúrában az iskoláknak nincs megfelelő érdekeltsége a gyerekek fejlődésében („csak az számít, hogy meglegyen a megfelelő óraszám”). Emellett a gyakorlati és elméleti képzési napok egymást váltogatják, így rendre megtörik a gyerekek fejlődési folyamata.
Az üzemek feletti képzőhelyek mintaként szolgáló németországi rendszerében ezzel szemben a diákok több héten át a központi képzőhelyen dolgoznak, majd szintén heteken át vannak a vállalkozásoknál, a harmadik pillért pedig az elméleti oktatásban töltött hetek jelentik. Tóth Istvánné szerint nálunk is ezt a triális rendszerre kell átállni, a jelenlegi duális képzést tovább bővítve. „A legideálisabb az lenne, hogy a gyereknek nyáron dolgoznak, és télen tanulnak, hogy ne legyen törés a folyamatokban.”
Az új struktúra országosan hat-hét regionális központot jelentene modern eszközökkel felszerelve és megfelelő szaktudású oktatókkal ellátva. Ezek a központok a külföldre távozott szakemberek oktatásba való visszahívását is lehetővé tennék. A triális rendszert a szakképzési hozzájárulásból befolyó bevételek közvetlenül fedeznék, a hozzájárulást paritásos alapokon az egész iparágra kiterjesztenék.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.