Az utóbbi napokban a nigériai nemzeti olajvállalat honlapján, a Vanguardban, a This Day Live-on és a The Guardianban is megjelentek olyan hírek, amelyek szerint a magyar kormány komoly érdeklődést mutat nigériai nyersolaj és cseppfolyósított földgáz (LNG) vásárlása iránt. Ezt Ternák Gábor nagykövet (infektológus belgyógyász, a tropikus betegségek nemzetközi tapasztalattal rendelkező orvosa) mondta az afrikai ország nemzeti olajcégénél tett látogatása után. Egészen pontosan az NNPC (Nigerian National Petroleum Corporation) ügyvezető igazgatójával, Maikanti Baruval való kézfogás-fotózkodás képes illusztrációja alá nyilatkozta oda, hogy mivel Magyarország szeretné diverzifikálni a kőolaj-, és az LNG-import-forrásait, ezért "ezeknek a termékeknek a megvásárlását tervezzük Nigériából". Hozzátette azt is, hogy a nigériai kőolaj nagy segítséget jelentene a nagyméretű kereskedelmi finomításban részt vevő magyar finomítóknak. 

Ternák Gábor találkozója Dr. Maikanti Baru-val az NNPC egyik igazgatójával

NNPCGroup

A Nigériából diverzifikált olaj- és LNG-beszerzésünk ötletei közül nehéz eldönteni, hogy melyik is vérzik több sebből. Abba kár volna mélyebben itt belemenni, hogy miért is képzavar az, ha egy nagykövet akar nyélbe ütni egy ilyen üzletet az erre felkent kereskedő(k) helyett, mert lám, az INA eladásával kapcsolatban is Orbán Viktor nyilatkozott a Mol helyett. Ennél kézzelfoghatóbb probléma például, hogy

jelenleg nem is tudnánk az LNG-vel mit kezdeni.

Magyarországnak ugyanis nincs saját LNG-kikötője, a töltőállomás és a lefejtő közötti távolság megtételéhez nincs megfelelő tartályhajója, sőt, nem is kereskedik folyékony földgázzal. A Nigériában feltöltendő tartályhajót persze lehetne bérelni is (jó eséllyel libériait mindig találni a piacon, az olcsó is, cserébe viszont nem a legbiztonságosabb). Ez esetben Szenegál partjainál túl kell jutni a kalóztámadás-veszélyen, és „hazaérve” keresni kell egy LNG-lefejtő terminált. Mellyel alapszabály szerint csak úgy lehet szerződni, ha a vele összeköttetésben lévő távvezetékrendszerrel is megállapodás születik, és minden olyan csőszakasz-üzemeltetővel, akiken keresztül ez a gáz Magyarországra szállítható. E soktényezős, sok kockázati elemet is tartalmazó egyenlethez képest az oroszoknak csupán meg kell nyitniuk a csapot, és itt is van a gázuk. (Mindennek a tetejébe: jelenleg éppen az a helyzet, hogy azt a korábban hosszú távú szerződéssel lekötött orosz gázt vesszük át, tároljuk be és próbáljuk elfogyasztani, amit a 2015-tel lejárt kontraktusban nem hívtunk le.)

A kőolaj esetében még bonyolultabb ez a helyzet, mert az Adria-vezeték nem működik, nem is erre van dedikálva, és nem is életszerű helyzet, hogy kizárólag a nigériai olaj miatt újraindítanák. Ez esetben valahol találni kellene egy kikötőt (kézenfekvő Rotterdam, mint az egyik legnagyobb ilyen jellegű kikötő) ahol lefejtik a kőolajat, majd többszörös áttétellel, jellemzően barterügyleteken keresztül elérhető, hogy Magyarországon is megjelenjen ebből az olajmennyiségből. Ami viszont egyébként nagy valószínűséggel ugyanúgy orosz molekula lesz továbbra is, mint a földgáz esetében. Pláne, hogy nincs is direkt kőolajvezetékünk mással, csak az oroszokkal.

AFP / Pius Utomi Ekpei

Mit adnánk érte?

A gázért és olajért cserébe mit tudnánk felmutatni? Az Átlátszó összegzése szerint a „déli nyitás” részeként négy éve újraindított nigériai magyar nagykövetség munkájának eredménye idén importban kifejezve legfeljebb néhány százezer dollárt tett ki. A magyar export ennél jobb, de a tavaly, 11 hónap alatt produkált, kevesebb mint 19 millió dollár még akkor se túl sok, ha hozzátesszük azt a 16 milliárd forintos hitelkeretet, amiről augusztusban derült ki, hogy Szijjártó Péter tárcáján keresztül felajánlottunk Nigériának. Ennyiből túl sok LNG-t nem lehetne a magyar földgáz-diverzifikációra fordítani.

A nagyon mutatott akarást árnyalja, hogy a nevezett nigériai hitelt, melyet papíron a Niger folyó deltájának árvízproblémájára kellene fordítani, a mederkotrás indokával éppen a környezetvédelmi és infrastrukturális szempontból legsebezhetőbb, leginkább kockázatos területre fókuszál, de így is az a valószínű szcenárió, hogy a magyar diplomata felbukkanása a hírekben nem független a kormány által beismert „déli nyitás” kudarcától. Márpedig innen nézve az egész projekt úgy is látható, hogy Ternák Gábor fel akart mutatni valamit, amivel a nigériai működése indokolható.

Ha mindez nem volna elég, a nyugat-afrikai ország olajipari infrastruktúrája sincsenek éppen rózsás helyzetben. Az 1950-es évek végén talált, majd feltárt óriási olajkészlet ugyan egy amerikai potenciálmérés szerint ma is napi 3 millió hordónyi kőolaj kitermelését tenné lehetővé, csakhogy Nigéria ennek a közelébe se jut – annak ellenére, hogy az exportja és a bevétele zöme ebből származik. Régi, sérülékeny a csőhálózat, gyakoriak a csőcsapolások és olajlopások, és az olajipari létesítmények elleni fegyveres akcióknak is legalább másfél évtizedes történelmük van. A folyamatos olajszivárgások miatt 2000-re több mint 7000 olajfolt keletkezett az országban, évekkel később a Shell a súlyos környezetszennyezéből 14 ezer tonnás olajszennyezést ismert el. A Niger deltájából kipusztult a halállomány zöme, és az olajfoltok közelében élők most szembesülnek az egészségügyi következményekkel és azzal, hogy az országuk legfontosabb ásványkincséhez valójában vér tapad.

Nigéria az olajpiaci kedélyeket tavaly azzal borzolta, hogy a Bloomberg megtudta: az afrikai ország vezetői azt sem tudják, hogy mennyi olajat termelnek, az viszont valószínű, hogy 17 milliárd dollárnak megfelelő exportbevételnek egyszerűen nyoma veszett.

A nigériai üzleti környezetről a Chevron, az Eni, a Total Fina Elf és más nagy olajcégek sokat mesélhetnének. Ahogyan a Royal Dutch Shell, mely legutóbb a csővezetékeket megtámadó terroristák miatt a napi 250 ezer hordós termelés és szállítás teljes leállásáról volt kénytelen dönteni. Ebbe a mezőnybe a Molt beleképzelni is kár, mivel a magyar olajcég alacsonyabb ligában játszik, másrészt egy esetleges nigériai kaland inkább a kereskedelemről szólna, nem a kitermelésről.