Ömlik a támogatás a kormánynak kedves egyházakhoz, az engedetleneket büntetik

Az év végi pénzosztás legfőbb nyertese a református kormányfő egyháza, de különösen sok terven felüli juttatás ment a Hit Gyülekezetének is. Iványi Gábor egyházán viszont az sem segít, hogy ügyében az Alkotmánybíróság is kimondta: mulasztásos alkotmánysértés áldozata.

Ömlik a támogatás a kormánynak kedves egyházakhoz, az engedetleneket büntetik

Nem csak a szenteknek, Orbán Viktornak is maga felé hajlik a keze. Az év végi pénzosztásból, amelynek során a kormány 119 milliárd forintot osztott szét az egyházak között, a legnagyobb szelet – 85 milliárd forint (az összes támogatás 72 százaléka) – a kormányfőt is a soraiban tudó reformátusokhoz került. Ez jóval nagyobb arányú támogatás annál, mint amit e felekezet tényleges társadalmi jelenléte indokolna (lásd infografikánkat).

Ráadásul a nagyvonalú kormányzati támogatás nem önmagában áll: történt mindez két hónappal az után, hogy Orbán megújította a tíz évvel korábban szintén általa aláírt, a  magyar állam és a Magyarországi Református Egyház között létrejött kétoldalú megállapodást. A frissített dokumentum – amit a HVG információi szerint csak az aláírást követően ismerhetett meg az egyház zsinati vezetése – nem csupán a korábbi finanszírozási garanciákat erősítette meg, újabbakkal is kiegészítette azt. Ennek értelmében a magyar felsőoktatásban amúgy nem túl jelentős szerepet játszó református intézmények (így a Károli Gáspár Egyetem és kollégiumok) az idők végezetéig élvezhetik az évenkénti legalább 8,5 milliárd forintos állami támogatást. És ez csak egy tétel a sok más támogatási forma között. (Igaz, a katolikusok Pázmány Péter Katolikus Egyeteme is hozzájutott az év végén 8,2 milliárd plusz állami forinthoz, ám ez egyszeri támogatás volt.)

KOrmánytámogatással felújított szószék. Reformátusok előnyben
HVG

A kivételezett felekezetek sorába került két izraelita hitközség is, az állami banki hitel segítségével már egyetemet is vásárló, újabban a Fidesz-jelölt mellett kampányoló, Köves Slomó-féle Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség is. A Hit Gyülekezete (HGy) pedig a 2016-os karácsonyi támogatásának közel tízszeresét, 760 millió forint terven felüli költségvetési pénzt kapott. Az ajándék pénz nagyobb részéből a Gyömrői úti Hit Park területén új rendezvényközpont épülhet, 364 milliónak pedig a gyülekezet vezető lelkésze, Németh Sándor által alapított teológiai Szent Pál Akadémia a kedvezményezettje. Aki veszi a fáradságot, hogy az erről szóló, a gyülekezet honlapján olvasható közleménynél tovább menjen, két kattintásnyira arról is meggyőződhet, hogy

„a gyülekezet az önfenntartó egyházmodell híve. Az 1 százalékos adófelajánlásokon és az iskoláknak járó normatívákon kívül más állami támogatást nem vesz igénybe.”

Nem ez az egyetlen zavarba ejtő ellentmondás a HGy-vel kapcsolatban, amelynek csapatai évtizedeken át hadban álltak a Fidesszel. Az első Orbán-kormány idején – igaz, akkor még közeli volt az SZDSZ-szel kokettáló, a liberálisoknak a kopogtatócédulák gyűjtésébe is aktívan besegítő gyülekezet emléke – kormánykörökből még azt vetették Némethék szemére, hogy a gyülekezet valójában nem is egyház, hanem az akkori (Fidesz–MDF–kisgazda) koalíció meggyengítésére törekvő, pártszerű működést kifejtő társaság. Újabban viszont más szelek fújnak: a Szent Pál Akadémián megtartott előadásában a KDNP-s Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nemrég már azt fejtegette, milyen „nagyszerű, hogy úgy vagyunk itt együtt, hogy egyikünk sem adott fel semmit”. Egyúttal rögeszmés követelésnek nevezte, hogy az egyházaknak egyenlő távolságot kellene tartaniuk a különböző politikai felfogásoktól.

Csak úgy ömlik az áldás a gyülekezetre azóta, hogy Némethék látványos politikai fordulattal besoroltak Orbánék mögé. A Fidesz–KDNP által 2012-ben megelőlegezett bizalmat (a Hit Gyülekezete egyike volt azon kevés felekezeteknek, amelyeknek semmit sem kell tenniük azért, hogy továbbra is államilag elismert egyháznak számítsanak) Némethék alaposan megszolgálták. A birtokukban lévő ATV rendre helyet ad a kormány menekültellenes propagandájának. A vezető lelkész pedig – aki egy lesifotó tanúsága szerint tavaly kedélyes tárgyalást folytatott Andy Vajnával és Habony Árpáddal a filmügyi biztos luxuséttermében – nemrég az irodájában fogadta a szélsőjobbos holland politikust, Geert Wilderst. A találkozó apropóját az adta, hogy a gyülekezet kiadásában magyarul is megjelent Wilders Halállistán – Az iszlám háborúja a Nyugattal és velem című könyve.

HVG

Míg a kormány és a HGy között mára politikai érdekazonosság alakult ki, az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) esetében a kormány szemében az sem „mentő körülmény”, hogy például olyan kérdésekben, mint a házasság vagy az abortusz, a MET hasonlóan vélekedik, mint a KDNP. Az Orbán két gyermekét lelkészként hajdan megkeresztelő Iványi egyházának negatív kormányzati megítélését a vezető lelkész nemcsak – erkölcsi megfontolásokból megfogalmazott – kormánykritikus nyilatkozataival „érdemelte ki”, hanem azzal is, hogy egykor SZDSZ-es képviselő volt, és utóbb gyakran mutatkozott Gyurcsány Ferenc társaságában. A MET annak ellenére tartósan kiűzetett a költségvetési paradicsomot jelentő, államilag elismert egyházak köréből, hogy már strasbourgi bírósági papírja is van e lépés jogtalanságáról, és arról, hogy a magyar állam kártérítést lenne köteles fizetni neki. És hiába mondta ki az Alkotmánybíróság karácsony előtt pár nappal, hogy az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértést követ el azzal, hogy napirendjére sem veszi a MET kérelmét, a kormány ügyet sem vet az elmarasztalásra.

A szcientológusokkal viszont akkor gyűlt meg igazán a baja a hatalomnak – s szabadult rá az egyesületként működő egyházra a rendőrségtől a NAV-on keresztül az adatvédelmi hatóságig számos állami hatóság –, amikor kiderült: rálátásuk lehetett a  letelepedési kötvények Rogán Antalékhoz köthető bizniszére. Az üzletben közvetítő szerepet játszó, tavasszal kirabolt Arton Capital cég ugyanis olyan – az Egyesült Arab Emírségekben bejegyzett – társaságon keresztül is szerződött kötvényvásárló külföldiekkel, amelynek a vezetője szcientológus. Az ügyben az a legújabb fejlemény, hogy a NAV zár alá vette a szcientológusok budapesti, Váci úti ingatlanát. Ebben még az sem jelentett akadályt, hogy – legalábbis a közösség jogi képviselője, Szikinger István szerint – ehhez bírósági határozatra lett volna szükség.

Közben az orosz ortodox egyház menesztette Budapesten is szolgáló püspökét, mert alapos a gyanú, hogy az Orbán által Vlagyimir Putyinnak megígért, a magyar állam által 2,4 milliárd forinttal támogatott templomfelújításokra átutalt költségvetési pénz egy részét ausztriai számlákon keresztül megpróbálták kiszivattyúzni.

A cikk a HVG 2018/02. számában jelent meg.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.