Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A menedékjogi státussal bíró migránsokat elutasító EU-tagországok pénzügyi szankciók alá vonását részesíti előnyben Emmanuel Macron. Ezt a francia államfő a Pedro Sánchez spanyol miniszterelnökkel lezajlott tárgyalásai után rendezett közös, párizsi sajtótájékoztatón jelentette ki.
Macron leszögezte: véleménye szerint nem engedhető meg, hogy egyes EU-tagországok hatalmas hasznot húznak az unió szolidaritásából, és saját nemzeti önzésüket harsogják, amikor a migránsok ügye szóba kerül. A francia elnök úgy fogalmazott: jómaga egy olyan mechanizmust részesít előnyben, amely számításba veszi a pénzügyi szankciók lehetőségét.
Macron javaslatot tett arra is, hogy zárt táborokat hozzanak létre az Európába tengeri úton érkező embereknek a migrációs válságra általa sürgetett, az eddigiektől "eltérő és kiegészítő megoldás" keretében. A francia elnök szerint ha az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (UNHRC) együttműködésével, uniós pénzügyi hozzájárulással zárt táborokat hoznának létre, az lehetőséget nyitna az európai országoknak, hogy azonnali pénzügyi szolidaritást vállaljanak, felgyorsuljon a migránsok ügyének vizsgálata, és együttesen helyezzék el a menedékjogi státust kapott embereket.
Pedro Sánchez közölte, Spanyolország kormánya készen áll részt vállalni a probléma konstruktív megoldásában. A spanyol kormányfő úgy fogalmazott: a több mint 600 migránst a fedélzetén szállító, segélyszervezetek által fenntartott Aquarius mentőhajó esetében Spanyolország és Franciaország megmutatta, hogy hogyan működik a felelősség megosztása és az európai problémamegoldás.
Olaszország június 10-én megtagadta a francia SOS Mediterranée és az Orvosok határok nélkül (MSF) civil szervezetek által működtetett, 629 bevándorlót szállító Aquarius mentőhajó kikötését, de Málta sem fogadta a hajót. Az Aquarius sorsa végül két nappal később rendeződött: a migránsokat olasz hajók segítségével átszállították a spanyolországi Valenciába, ahová június 17-én érkeztek meg. A mentőhajó körül kerekedett vita alatt Párizs felajánlotta Madridnak, hogy a 630 ember egy részét szolidaritásának jeléül átveszi.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.