Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Augusztusban 3,4 százalékos volt az infláció.
Idén augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál – közölte a KSH. Ez pontosan ugyanakkora, mint a júliusi adat, ez előtt évekig nem volt az infláció ilyen nagy. Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok és a dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben.
2017 augusztusához viszonyítva az élelmiszerek ára 4,1 százalékkal emelkedett. Ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 14,5, a száraztésztáé 9,5, a vajé, vajkrémé 8,4, a tojásé 7,5, a tejtermékeké 6,0, a liszté 5,1 százalékkal magasabb, a cukoré 23,6 százalékkal alacsonyabb lett.
A legnagyobb mértékben, átlagosan 7,1 százalékkal az egyéb cikkek nevű kategória drágult – ide tartoznak a gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek. Ezen belül a járműüzemanyagokért 16,3 százalékkal kellett többet fizetni.
A szeszes italokat és dohányárukat egyben számolja a KSH, itt az átlagos drágulás 4,6 volt, a dohányáruk ára 6,2 százalékkal nőtt.
A háztartási energia 1,6 százalékkal drágult, ezen belül a tűzifa ára 13,5, a palackos gázé 10,3 százalékkal nőtt, az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott.
A szolgáltatások ára 1,7 százalékkal emelkedett. A ruházkodási cikkek ára változatlan maradt. A tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.