Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Korábbi üzlettársait csapta be egy férfi, amikor nem létező befolyásával üzérkedett.
Vádat emeltek egy 53 éves férfi ellen, aki a vádirat szerint átvette egy cég tulajdonosi és képviseleti jogait egy házaspártól, azonban ennek kapcsán köztük elszámolási vita merült fel.
A férfi a házaspárnak valótlanul azt állította, hogy a cég ellen adóhatósági vizsgálat indult, amely a házaspár korábbi gazdasági tevékenységét érinti. A vádlott azt is mondta, hogy ha fizetnek neki több mint másfél millió forintot, akkor hajlandó olyan valótlan tartalmú nyilatkozatot tenni az adóhatóság előtt, hogy a korábbi könyvelési iratokat kidobta.
A férfi szerint a kért pénzből félmillió forint ügyvédi munkadíj lett volna, egymillió forint pedig az a vesztegetési pénz, amelyet az adóhatóság alkalmazottjának juttattak volna el, mégpedig egy olyan ügyvéd útján, aki korábban magas közmegbízatásban lévő hozzátartozójára figyelemmel jó kapcsolatokkal rendelkezett. A vádlott állítása szerint a vesztegetési pénzért az adóhatósági alkalmazott eredménytelenül folytatta volna le a vizsgálatot.
A házaspár a korrupciós ajánlatot nem fogadta el.
A Fővárosi Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt nyújtott be vádiratot, ezt a bűncselekményt a törvény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.