Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Önkényes ingatlanfoglaló alakított ki munkásszállót a VII. kerületben, de ennek most vége.
Megírtuk a Népszava alapján, hogy munkásszállóvá alakítottak át Erzsébetvárosban két irodahelyiséget egy Nagy Diófa utcai társasház földszintjén. Akkor a lapnak a társasház közös képviselője azt állította, hogy a két önkormányzati helyiség lakáscélú használatához nincsenek meg az előírt feltételek.
A napilap most újra a munkásszállóval foglalkozik, csütörtöki lapszámukban arról írnak, hogy önkényes ingatlanfoglaló alakított ki munkásszállót a VII. kerületben. Közleményében azt írta a VII. kerületi önkormányzat ingatlankezelő cége, az EVIN Nonprofit Zrt., hogy „azért, hogy az önkormányzati helyiség eredeti rendeltetési módja helyre álljon, minden szükséges intézkedést megteszünk”.
Vagyis ez azt jelenti, alighanem bezárják a hevenyészett munkásszállót. A lap kilenc napja az önkormányzatot is megkereste, mostanra válaszoltak, állítják, a korábbi hírekkel ellentétben nem az önkormányzat alakította ki a munkásszállót a földszinti helyiségekben. Mint írták, az ingatlant a Most Lépj Foglalkoztatást Segítő Egyesület „önkényesen használatba vette, és ott munkásszállót alakított ki”. A Népszava szerint ez azért érdekes, mert ha ez így van, akkor több mint fél évig működhetett a város közepén egy illegális munkásszálló.
Az EVIN Nonprofit Zrt. közleménye kitért arra is, hogy a Most Lépj Foglalkoztatást Segítő Egyesület elnöke jelezte, szerinte van lehetőségük szállás üzemeltetésére, szerződtek az önkormányzattal, de ígérete ellenére sem mutatta be az említett dokumentumot.
(Kép: illusztráció)
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Christian Horner egy romokban lévő csapat élére állva a mennyek kapujáig emelte az energiaitalos istállót, majd testközelből élte át a zuhanórepülést is. 20 év után most távoznia kell.
82,7 milliárd forintba kerül a kormánynak a 2,6 millió embert érintő intézkedés.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.