Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Lassan közelít a történelmi mélypontjához a forint.
Folytatódik a forint lassú, de folyamatos gyengülése. Múlt szerdán még 360 forintot kellett adni egy euróért, csütörtökre 363-364-es szintre gyengült, pénteken pedig már 365-366-nál járt az árfolyam. A hétfői kereskedés kezdése után nem sokat kellett várni, hogy a 367-et is elérje az árfolyam, a napi mélyponton eddig 367,16 forintba került egy euró.
Ennél gyengébb utoljára tavaly októberben volt a forint, 2020. október 29-én rövid időre 369,1-ig gyengült. Az már egy hajszálra volt a történelmi mélyponttól, a 2020. április 1-jén elért 369,5-től.
A múlt héten kiadott, kilencéves rekordot jelentő inflációs adat után a befektetők a keddi kamatdöntésre várnak. Az elmúlt hónapokban a korábbi 0,3 helyett csak 0,15 százalékkal emelte a Magyar Nemzeti Bank az alapkamatot, a nagy kérdés most az, hogy ezúttal gyorsítanak-e a kamatemelés ütemén. A régió két másik jegybankja november első felében látványosan nagyot emelt: Lengyelországban 0,75, Csehországban 1,25 százalékpontos kamatemelésről döntöttek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.