Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Gazdasági Versenyhivatal a két gyorséttermi-láncon felül három sörgyárral szemben is vizsgálatot indított.
A kizárólagos italbeszerzési szerződések elleni küzdelme jegyében öt új eljárással kezdte az évet a Gazdasági Versenyhivatal. Több hónapnyi türelmi idő után most kezdett vizsgálódni a GVH azoknál a vállalatoknál, ahol a gyanújuk szerint csak egyetlen gyártó termékeit értékesítik egyes italkategóriákban, holott
a törvény előírja, hogy legalább két gyártó termékeit kell kínálnia mindenkinek.
A versenyhivatal úgy véli, ezen szabályozásnak a Kentucky Fried Chicken, illetve a Burger King gyorséttermi-láncok nem tesznek eleget, mivel csak egyetlen gyártó italait árusítják, továbbá három sörgyár, a Dreher, a Borsodi és a Heineken egyaránt kizárólagosan szerződött egyes vendéglátóhelyekkel.
A GVH Sajtóirodája hozzátette, hogy az eljárások megindítása nem jelenti azt, hogy az említett vállalkozások el is követték a hivatal által feltételezett jogsértést, ez majd csak a vizsgálatok lezárultával fog kiderülni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.