Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Délelőtt már 399-nél járt a forintárfolyam az euróhoz képest, és ugyan rövid időre onnan még sikerült visszaerősödni, délután elérte az árfolyam a valaha volt leggyengébb szintjét, a 400-as határt is áttörte. A dollárral szemben is történelmi mélyponton áll a magyar deviza.
Soha nem volt még ennyire gyenge a forint: átlépte a forint a 400-as határt, 400,04 forintba került egy euró. Igaz, ez csak egy rövid pillanatig tartott, innen még gyorsan visszatért 399,7-399,9-es szintre. Az eddigi történelmi mélypontot március 7-én láttuk, akkor 399,87-nél állt meg a gyengülés, egy hajszállal a 400-as határ alatt.
Frissítés: fél 4 előtt kevéssel ismét átlépte a 400-as határt a forint, utána pedig még tovább gyengült, az új napi, és egyben történelmi mélypont eddig 402,71.
Hétfőn délelőtt, az európai tőzsdenyitás után gyengülni kezdett a forint, 397,5-ről 399,39-ig esett. Egy időre visszaerősödött 397-ig - mintha egy nagyobb bevásárlás történt volna valahol -, innen azonban újra gyengülni kezdett. A 400-as szintet akkor ütötte át, amikor az amerikai kereskedés is elkezdődött.
A dollárral szemben már múlt pénteken történelmi mélypontra került a forint, akkor 376,7-ig esett. Hétfő délelőtt aztán 381,82 forintba is került már egy dollár. Ahogy az euróval, úgy a dollárral szemben is visszaerősödött utána, 379-ig, délután viszont 382,55-re esett.
A forint újabb gyengülési hulláma még akkor kezdődött, amikor a különadókat bejelentette a kormány, majd megérkeztek a hírek az EU-s olajembargóról. Ez után múlt pénteken kezdett újra esni, amikor Orbán Viktor arról beszélt, hogy szeretné meghosszabbítani az árstopot, majd a kormányhivatal eljárást indított a Ryanair ellen, amiért a légitársaság átterhelte a különadót az utasokra.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
Több külföldi útján a neki járó 4 helyett 5 csillagos szállodában szállt meg, anélkül, hogy erre engedélyt kért és kapott volna – állítja Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.