Az egyenlőtlenség fokozódása ellen kellene háborút viselnie a világ országainak, ha el akarják kerülni a populista erők előretörését – hangsúlyozza a Végzet közgazdásza, aki a Nobel-díjas Joseph Stiglitzhez hasonlóan attól tart, hogy a gazdasági válság a szélsőséges erőknek kedvezhet, akár még fasizmushoz is vezethet.

Sok háborút vívnak jelenleg a világban, de az ukrajnai konfliktusnak van a legnagyobb hatása a világgazdaságra. A kereskedelmi háborúk közül pedig annak, amelyet az Egyesült Államok folytat Kína ellen. Ezenkívül ott a Covid-vírus elleni világméretű küzdelem és a klímaváltozás elleni globális harc – idézi fel a Project Syndicate oldalon publikált írásában Nouriel Roubini.

És hozzáteszi: a háború drága dolog, a kormányoknak pedig nincsen pénzük, mert kiköltekeztek a pandémia idején, amikor hatalmas összegekkel segítették a családokat és a vállalkozásokat a gazdaság újraindítása érdekében. Az energiaválsággal szemben hasonló kihívás érte a költségvetést: mindenki valamiféle kompenzációra vár az államtól, amelynek így elszáll a költségvetése.

Mi a megoldás? Adóemelés. Csakhogy az adók már így is túlságosan nagy részét teszik ki a GDP-nek, különösen Európában – hangsúlyozza Roubini. Ha a szupergazdagokat adóztatná meg az állam, akkor ebből nem lenne különösebb társadalmi probléma, de ennek a rétegnek a legnagyobb a lobbiereje, ezért ezt politikailag nem könnyű végrehajtani. Ezenkívül a globalizáció lehetővé teszi a jövedelmek külföldre mentését, ahogy ez Trump esetében is megmutatkozott: az exelnök választási kampányában azzal dicsekedett, hogy 16 éve nem fizetett adót. A középrétegek és a szegények sokkal kevésbé tudnak elmenekülni az adók elől, mint a gazdagok. Az infláció is ezeknek a rétegeknek az igazán súlyos adója, amely életszínvonal-csökkenést okozhat.

A gyenge kormányok az inflációval előremenekülnek

Ha egy állam a saját valutájában adósodott el elsősorban, akkor jóval előnyösebb helyzetben van, mint azok a szegény országok, amelyek dollárban vagy más külföldi fizetőeszközben vettek fel hitelt. Srí Lanka ily módon ment csődbe, és sok szegény országra várhat hasonló sors – idézi fel a szerző. Azok az államok viszont, amelyek saját valutájukban adósodtak el, sokkal kevesebbet kockáztatnak az inflációval. Roubini mintha ajánlaná is ezt a megoldást, mondván az állam így leértékelheti hosszú távú adósságait, amelyeket dollárban vagy euróban képtelen lenne törleszteni. Igaz persze, hogy az inflációval rosszul jár a lakosság – különösen annak szegényebb része, és pórul járnak a befektetők, akik nemigen találnak menedéket a magas infláció elől.

A magas kamatok miatt tovább nőnek az adóssághegyek: az államok, a vállalkozások, a családok egyre többet kell, hogy a kölcsönök törlesztésére fordítsanak. Ily módon kevés pénz marad a beruházásokra, amelyek új munkahelyeket teremtenének. Ez munkanélküliséget és társadalmi feszültséget okozhat, amely a populista erők malmára hajthatja a vizet az egész világon.

Ezért sürgeti azt Nouriel Roubini, hogy a világ államai indítsanak háborút a társadalmat szétválasztó egyenlőtlenség mérséklésére, különben növekszik az elégedetlenség. A stagfláció a legvalószínűbb forgatókönyv, mert az olcsó hitelek kora lejárt, és beköszönt az adósságválság időszaka – írja Nouriel Roubini, akinek a kincstári pesszimizmusa a legutóbbi nagy pénzügyi válság, 2008 idején beigazolódott.