Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Változásokat jelentett be a Fővárosi Közgyűlés a BKK-jegyeket illetően arra hivatkozva, hogy a jelen gazdasági környezetben egyre nagyobb kihívás Budapest közösségi közlekedésének a működtetése. Hétszáz forinttal kell többet fizetni majd a reptéri buszjegyért.
Április elsejétől 1500-ról 2200 forintra emelkedik a 100E – azaz a Liszt Ferenc repülőtér és a belváros között közlekedő – busz vonaljegyének ára.
A drágulásról beszámoló közleményben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt írta, hogy ez a jegytípus a teljes jegybevételnek csupán a 4 százalékát adja, és túlnyomó részben (2019-es adatok alapján 83 százalékban) külföldiek veszik, akik csak alkalmi jelleggel használják a társaság szolgáltatásait, éppen ezért kevésbé érzékenyek a jegy árára. A jegy sokáig 900 forintba került, tavaly július elsejétől azonban már 1500 forintot kellett érte fizetni.
A Fővárosi Közgyűlés egy másik változásról is döntött a BKK-jegyeket illetően, amit a növekvő inflációval, a kedvezőtlen gazdasági környezettel, az elszabaduló energiaárakkal, valamint a koronavírus-járvány és a digitalizáció hatására jelentősen megváltozott vásárlási szokásokkal indokolt. A közlekedési társaság azt írta: mivel csökkent a kereslet az átszállójegyre, a metrószakaszjegyre, a hetijegyekre és a kiegészítő heti bérletre, továbbá sok probléma adódott az 5 darab, egyenként 24 órára érvényes szelvényt tartalmazó, 5/30 nevű napijegy használatával és érvényesítésével kapcsolatban,
április 1-től kiveszik őket a kínálatból, és bevezetnek majd egy digitálisan elérhető új terméket helyettük.
Hozzátették azt is, hogy az említett okoknál fogva egyre nagyobb kihívást jelent Budapest közösségi közlekedésének működtetése, ezek a lépések pedig legalább kis mértékben enyhítik a forráshiányt, az elérhető jegy- és bérlettípusok pedig jobban tükrözik majd az ügyfelek igényeit. Megjegyezték azt is, hogy a tarifákról döntő fővárosi önkormányzat a leggyakrabban használt jegyek és bérletek árán, az elmúlt tíz évhez hasonlóan, továbbra sem változtat.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.