Május 31-én egy estére Budapestre fog figyelni a világ fociszerető része: itt játsszák az Európa Liga döntőjét. A Sevilla szereplése szinte nem is meglepetés, a spanyol klub 2006 óta már hetedszer játszik döntőt, ráadásul az eddigi hatot meg is nyerte. Az ellenfél ezúttal a Roma lesz, amely utoljára 1991-ben volt bent az akkor még UEFA-kupa nevet viselő sorozat döntőjében. De jó-e ez nekünk? Megéri-e Budapestnek és Magyarországnak EL-döntőt rendezni?

Első körben ilyenkor szoktak jönni azok az érvek, hogy hatalmas ismertséget szerez a város, rendkívül nagy presztízse van egy döntőnek, és akinek csak fontos a foci, megjegyzi magának Budapestet. Hogy ebből mi igaz, azt mindenki saját maga is letesztelheti egy nagyon egyszerű kérdés megválaszolásával:

hol volt a tavalyi döntő?

Ha valaki nem tudja Google nélkül a választ, az ne magában keresse a hibát. Amikor ezt a kérdést megfuttattuk a szerkesztőségünk focirajongó tagjai között, megállapodtunk, hogy fejből egyikünk sem tudja megmondani gondolkodási idő nélkül, sőt, azt is csak szenvedve raktuk össze, hogy kik játszottak. A következő kérdésnél, hogy mikor és hol rendeztek Közép-Európában utoljára Európa Liga-döntőt, már legalább ketten voltak, akik az országot eltalálták, a várost és az évet itt sem tudta belőni egyikünk sem.

Szóval igen, egy kis ideig figyelünk a rendező városra, aztán elfelejtjük. (Amúgy 2022-nél a helyes válasz Sevilla, Frankfurt-Rangers döntő volt, az utolsó közép-európai döntő pedig 2021-ben Gdanskban volt.)

Az Eintrach Frankfurt játékosai ünneplik Európa Liga győzelmüket 2022-ben Sevillában.

AFP / DAX Images / Jose Luis Contreras

Nézzük egyszerűen csak a pénzt – bár ez sem könnyű feladat. A 63 ezer meccsbelépőből 15-15 ezret a két döntős csapat oszthat el a saját szurkolói között, 16 800-at pedig az UEFA a saját jegyértékesítési rendszerében adott el – ennek a 46 800 jegynek az árusításából nem Magyarország jut pénzhez, a bevétel 93,5 százalékát a két döntősnek adja oda a szövetség, a maradék 6,5 százalékot megtartja magának. A többi 15 200 jegyet a helyi szervezők, a nemzeti szövetségek, a tévék és a szponzorok kapják meg, úgyhogy ebből lehet némi magyar bevétel is. (A jegyárakat – 150 euró a legmagasabb árkategória, 100 és 65 a két középső, 40 euró a legolcsóbb – az UEFA központilag határozta meg.)

A jegyárbevételnél sokkal fontosabb az, hogy több tízezer szurkoló (az előzetes várakozások szerint 40-44 ezer ember) Budapesten fogja költeni a pénzét napokon át. A futballturizmus valóban nagy üzlet lehet; a Gazdasági Versenyhivatal már tavaly ősszel jelezte, hogy úgy látja, több szálláshely is az árai megemelésére készül az EL-döntő idejére. Persze ehhez még csak kartellezés sem kell, a teljes közgazdaságtan leglogikusabb alapvetése, hogy ha megugrik a kereslet, akkor az árak is nőni fognak.

A Központi Statisztikai Hivatal adataiból azt tudjuk, hogy akik külföldről 2-4 napra érkeztek Magyarországra tavaly, azok átlagosan 31 600 forintot költöttek naponta. Aki csak egy napra érkezett ide, az átlagosan 16 200 forintot költött el. Nyilván azóta volt egy jókora infláció, szóval ez az összeg minden bizonnyal növekedni fog, de ha 40 ezer emberrel számolunk, aki két itt töltött napon elkölt 30-30 ezer forintot, akkor is 2,4 milliárd forintos végösszeget kapunk.

Persze ezt is el lehet szúrni: egészen extrém példája ennek az, hogy 2017-ben egyetlen olyan hónap volt, amikor Budapesten az egy évvel korábbihoz képest visszaesett a turisták száma, az a július, amikor a vizes világbajnokságot és Forma-1-et is rendezték. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy a vb-t szervező állami cégnél csúnyán elszámolták, mennyi szobára van szüksége a sportolókat kísérő stáboknak, illetve a médiának, úgyhogy miután hónapokkal előre lefoglalták nekik a szobákat, sok ezek közül üresen árválkodott.

Szobatakarítás a Radisson Blue Béke Hotel egyik szobájában.

MTI / Kallos Bea

Hogy mi mennyit költünk az EL-döntőre, az sem sokkal egyértelműbb. Az UEFA végrehajtó bizottsága a pályázatokról csak annyit hoz nyilvánosságra, hogy melyik városoknak adta a rendezési jogot. A magyar költségvetésben pedig egy ömlesztett tételként jelenik meg az a 60,5 milliárd forint, amelyet a Miniszterelnöki Kabinetiroda a kiemelt nemzetközi sportesemények és egyéb kiemelt állami rendezvények lebonyolítására elkölthet, valamint a 13,4 milliárd forint, amelyet a Honvédelmi Minisztérium kapott meg kiemelt nemzetközi sportesemények megrendezésére és pályázataira.

Egy olyan szempont van még, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni: a hosszú távú cél, hogy Budapest egyszer – talán már 2036-ban – olimpiát rendezhessen. Amikor kiderült, hogy a 2024-es pályázatról összegyűlt elég aláírás a népszavazáshoz, pánikszerűen visszavonták inkább a jelentkezést, az akkori pályázatban szereplő stadionok és csarnokok közül azonban többet is megépítettek. Rendeztünk vizes vb-t, Európai Szuperkupa-döntőt, Eb-meccseket, most készülünk az atlétika-világbajnokságra, szóval elég látványosan próbálják megmutatni, hogy Budapest alkalmas a legnagyobb sportesemények megrendezésére is.

A 2022-es FINA vizes VB megnyitója Budapesten

Túry Gergely

És persze ezen a ponton lehetne még sokat beszélni a sportswashing jelenségéről, amikor nemzetközileg nem épp elfogadott országok próbálnak javítani a presztízsükön nagy sportesemények rendezésével – nyilván ebben mi csak kispályások lehetünk Katar, Szaúd-Arábia, az Arab Emírségek, vagy a 2022 előtti Oroszország mellett, de az idei Bajnokok Ligája-döntőt rendező Törökország és Azerbajdzsán szintjén ott állhatunk, és a foci döntéshozóinál teljesen egyértelműen látszik, hogy ez a jövők egyik nagyon fontos útja.