Budapest-Isztambul '23
Végjáték a két legfontosabb európai focikupában, a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában. Előbbi döntőjének rendezési jogát Isztambul, utóbbiék azonban Budapest kapta, így ez különösen fontos nekünk. Cikksorozatunk a két sorozat utolsó heteit követi - ha nem is mindig percről percre, de napról napra mindenképpen.
Hivatalos látogatáson volt Türkmenisztánban, de szombat estére már Isztambulba sietett Orbán Viktor, hogy a helyszínen tudja megnézni a Bajnokok Ligája döntőjét. Ha pedig már ott volt, akkor összefutott egy régi barátjával is, akinek a győzelméért elmondása szerint még imádkozott is. Recep Tayyip Erdogan pedig láthatóan örült Orbán érkezésének:

Erdogan és Orbán valószínűleg nem töltötte együtt az egész estét: a nemrégiben újraválasztott török elnök Aleksander Ceferinnel, az UEFA elnökével és Gianni Infantinóval, a FIFA elnökével együtt ülte végig a mérkőzést.

Guardiola összehozta: megnyerte a Manchester City a Bajnokok Ligáját
Pep Guardiola utoljára a Barcelonával nyerte meg a Bajnokok Ligáját, most azonban újra összehozta. Az Intert legyőzve a triplázásig, vagyis a bajnoki győzelemig, az FA-kupa és a BL diadalig vezette a Manchester Cityt 2023-ban.