Tetszett a cikk?

Évek óta követelik az Újpest szurkolói a tulajdonosváltást, most pedig úgy tűnik, hogy valóra válhat a vágyuk. Az Újpest az NB I utolsó olyan klubja volt, amely egyetlen szállal sem kötődött a NER-hez, most ennek is vége szakadhat. A nagy kérdés, hogy mennyire hozhat komoly változást, ha megjelenik egy gazdag cég a háttérben, amelyről már sokan tudni vélik, hogy a Mol lehet.

Frissítés: Cikkünk megjelenését követően meg is történt a bejelentés az Újpest tulajdonosváltásáról: Megszületett a megállapodás: a Mol lesz az Újpest FC többségi tulajdonosa

Ahogy elkezdődött az NB I tavaszi szezonja, a legnagyobb hír nem a fociról, de még csak nem is az átigazolásokról szól. Hanem arról, hogy tulajdonost vált-e az Újpest. Sőt, miután ezt a múlt hét vége óta már mindenki nagyjából kész tényként kezeli, még inkább arról, hogy ki lesz az új tulajdonos, és melyik cég állhat mögötte.

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy miután az Újpest múlt pénteken értékelhetetlenül gyenge játékkal 3–0-ra kikapott az MTK vendégeként, és még aznap este terjedni kezdtek a pletykák az adásvétel felgyorsításáról, a szurkolóik már nem is igazán arra kíváncsiak, hogy kedd késő délután mire megy a csapat a Debrecen ellen, hanem arra, hogy a keddi kezdőrúgásra bejelentik-e az új tulajdonost.

A Nemzeti Sport szerint igen: a lap úgy tudja, hogy már fél négykor meglehet az aláírás, ahol „az új tulajdonosi körből egy, a Mol részéről kijelölt személy” lehet ott. Értesülésük szerint fél év lehet még, amíg teljesen lezárul az átadás-átvétel. Sietni mindenesetre nem árt, ugyanis február 14-én zárul az átigazolási szezon, az Újpest pedig eddig nem gurított nagyot az igazolásaival, szóval ha valamit akarnak még idén, akkor most kell nagyon gyorsan pénzt betenni. És most ugyan hat ponttal van a csapat a kieső hely fölött, nem lehet hátradőlni: miután a 21 pontjából az elmúlt nyolc fordulóban egyetlenegyet szerzett, joggal idegesek a szurkolói.

A sok lelátói pletyka után a Nemzeti Sport írta meg elsőként szombaton azt, hogy az elvi egyezség már létre is jött a klubot most tulajdonló belga Duchatelet család és az új vevő között, ezen a héten pedig alá is írhatják a szerződést. Aztán hétfő este a csakfoci.hu írta meg, hogy Roderick Duchatelet a játékosoknak bejelentette, 24 órán belül meg is lesz az aláírás.

 

Roderick Duchatelet
Stiller Ákos
A Nemzeti Sport azt is tudni véli, hogy az új cégvezető Benczédi Balázs lehet. Akinek ez a név a világon semmit nem mond, az ne érezze magát alultájékozottnak: Benczédi korábban az ING Alapkezelő, majd a Pannónia CIG Alapkezelő és az MKB-Pannónia Alapkezelő vezetőjeként legfeljebb néhány közepesen unalmas banki hírbe került be. Most a Magyar Fejlesztési Bank és az MVM igazgatósági tagja, korábban pedig az akkor még Diófa, ma már Gránit nevet viselő Pénzügyi Alapkezelő vezérigazgatója is volt. Aki a politika és a foci összefonódását nem szereti, az a Diófa névnél szisszenhet fel: 2022. március 8-án jelentették be, hogy Benczédi alkalmazása már csak az MNB engedélyére vár, 14-én pedig azt, hogy Tiborcz István cége megveszi a Diófát.

Legalább ennyire fontos kérdés az is, hogy melyik lehet az a bizonyos „hazai nagyvállalat”, amelynek a „háttértámogatásával” működhet az Újpest a sajtóértesülések szerint. Ahogyan a cikk elején említett Nemzeti Sport-értesülés az aláíráson részt vevőkről, úgy a lelátói pletykák is a Molt emlegetik, de a cég nem akar semmit sem kommentálni (igaz, cáfolni sem).

A Mol 13 éven át volt a változatos neveken futó székesfehérvári csapat – Videoton, Mol Vidi, Mol Fehérvár, most épp Fehérvár FC – szponzora, öt évig még névadó szponzor is, de 2023 nyarán kiszállt. Sok olyan híresztelés volt, hogy az NB II-ben a feljutásra pályázó Győrhöz mehet el ezután főszponzornak, de ez a pletyka eddig tényleg pletyka is maradt. A focitól addig sem távolodott el a Mol, az MLSZ egyik legfontosabb támogatója, a Magyar Kupának is névadó szponzora.

De mi is volt a gond a belga tulajdonossal?

Az Újpest szurkolói szívesen szólnak be másoknak azzal, hogy az övék az NB I-ben az utolsó nem NER-közeli csapat, ehhez képest Roderick Duchatelet a szurkolók egy jelentős részénél régóta közgyűlölet tárgya, akinek a távozását már évek óta követelik. Sokszor felmerült már korábban is, hogy ez meg is történik, 2021-ben például a Blikk arról írt, hogy Garancsi István, a Market Építő vezetője veheti meg az Újpestet, 2022-ben Duchatelet megint meghirdette eladásra a klubot, de akkor nem kapott megfelelő ajánlatot, pedig állítólag egy kínai hátterű csoporttal tárgyalt. 2023-ban ismét jöttek a hírek a tárgyalásokról – Thomas Peterffy, a világ leggazdagabb (Amerikában élő) magyarja és Ruszlan Rahimkulov NER- és Putyin-közeli vállalkozó neve is felbukkant, de mind csak bizonytalan, meg nem erősített híresztelés maradt.

 

Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc a 2018-as Magyar Kupa Döntőn, a Puskás Akadémia FC - Újpest FC mérkőzésen
Túry Gergely
Duchatelet 2011-ben vásárolta meg az Újpest 95 százalékát, amikor a NER már nagyon kezdett megtelepedni a magyar fociban, de még messze nem volt teljes a térfoglalása. Három gyengébb évvel indított, viszont az Újpest azóta igazán rosszul soha nem teljesített, de kiemelkedően jól sem. A 2014/15-ös szezon óta csak három olyan bajnokság volt, amikor nem az 5. vagy a 6. hely lett a vége, közben 2014 óta négy kupadöntőig eljutott, amiből hármat meg is nyert. Ez ahhoz képest persze nem rossz, hogy eközben olyan más hagyományos nagy csapatok, mint az MTK vagy a Kispest, a másodosztályt is megjárták, de ahhoz, hogy a Ferencváros vagy a Fehérvár európai kupás csoportköreire esélye legyen az Újpestnek, vagy hogy anyagilag egy szinten legyen a Ferencváros–Felcsút–Fehérvár-hármassal, soha még csak közel sem voltak. Ebből pedig elegük lett a szurkolóknak – akiknek Duchatelet még azzal is borzolta az idegeit, hogy a csapat címerét lecserélte, és csak öt év pereskedés után állították vissza a régit.

Egyszer már elkerülték a csődöt

Ilyenkor azt is elfelejti a nem túl hálás közönség, hogy amúgy a belga tulajdonos egyszer már megmentette az Újpestet a totális összeomlástól is. A NAV még 2012-ben mondta ki, hogy a Duchatelet előtti tulajdonosi kör több offshore cégen keresztül törvénytelen módszerekkel pumpálta ki a pénzt a klubból. Ezek a nagyrészt Cipruson bejegyzett vállalatok két éven át újabb és újabb tartozások kifizetését kérték Duchatelet-től, aki ezt egy ideig vállalta is (hiszen az adásvételkor beleegyezett abba, hogy ha marad tartozás, akkor azt rendezi), amikor viszont 2014 elején a sokadik ilyen igényre már nemet mondott, akkor a pénzt kérő cégek felszámolási eljárást kezdeményeztek.

Ezt végül úgy sikerült megoldani, hogy az Újpest FC Kft.-ből mindent átvittek – pénzt, tulajdonokat, focisták játékjogát – az újonnan létrehozott Újpest 1885 Futball Kft.-hez, az MLSZ pedig engedélyezte, hogy a csapat az új üzemeltető klubbal folytathassa a bajnokságot. Az indulási jog átadását egyik cégtől a másiknak a fociban elég szigorúan szokták venni, mivel pontosan ugyanez a technika az, amivel nagyon könnyű szétlopni egy-egy klubot, majd bedönteni, és mégis tovább játszatni a csapatot – az MLSZ azért engedte az Újpestet tovább játszani, mert nyilvánvaló volt, hogy nem az aktuális tulajdonosi kör stiklijei miatt kerültek bajba. Az UEFA mindenesetre nem volt ennyire elnéző, hiába nyerte meg 2014-ben a kupát az Újpest, az Európa Liga selejtezőjében nem indulhatott el.

 

Kocsis Gergő, az MTK játékosa gólt fejel az Újpest kapusa, Molnár Zsombor mellett a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában játszott MTK Budapest-Újpest FC mérkőzésen 2024. február 2-án.
MTI/Szigetváry Zsolt

Mire lehet jó egy tulajdonosváltás?

Az elmúlt évek legnagyobb sztorija egy NB I-es tulajdonosváltás körül az volt, amikor 2019-ben a Kispestet megvette a Metalcom-csoport. Ott is szó volt arról, hogy a NER elitjébe tartozó tulajdonoshoz kerülhet a klub – a Kispest-szurkoló Szijjártó Péter befolyását emlegették sokszor –, ehhez képest az új tulaj a Fidesz egykori szentesi bukott polgármesterjelöltje lett, egyben a déli határkerítés üzemeltetője, szóval NER-es, de semmiképp nem a Fidesz élvonalából. Azóta a Kispest totálisan a földbe állt: 2017-ben még bajnok volt, most már az NB II 9. helyén áll.

A Mol és a székesfehérvári foci története is érdekes fordulatokat vett. A NER elején úgy tűnt, hogy a Videoton lehet a magyar futball kirakatcsapata, de még 2018-ban is, amikor épp Európa Liga-csoportkörben járt a csapat, a szponzor nevében Hernádi Zsolt Mol-vezér azt nyilatkozta, hogy a klub kinőtte az NB I-et. Ehhez képest azóta sem voltak csoportkörben újra, tavaly pedig, napokkal a Mol távozása előtt, a bajnokság utolsó tíz percében dőlt el, hogy nem esnek ki.

Borítóképünkön egy újpesti szurkoló. Fotó: Túry Gergely

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!