Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Bár az év elejéhez képest csökkent, az egy évvel korábbihoz képest 16 százalékkal nőtt az átlagos lakásbiztosítási díj.
A hazai lakott egyedi ingatlanok teljes körű (ingatlan és ingóság) lakásbiztosításainak éves átlagdíja 16 százalékkal, 60,5 ezer forintra nőtt az idei II. negyedév végére – írja Lakásbiztosítás-indexében a Magyar Nemzeti Bank. Ez elmarad a kárráfordítások növekedésétől, annak mértéke ugyanis 23 százalékos volt.
A 16 százalékos díjnövekedés a tavalyi II. negyedévhez képest értendő, az idei év elejéhez képest a díjak mérséklődtek. Alacsonyabb díjjal lehetett biztosítani egy ugyanakkora (50 millió forint) biztosítási összegű ingatlant. Ezen belül még kedvezőbb, 12 ezer forinttal olcsóbb volt a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokra (MFO) jutó díj.
A díjcsökkenés az MNB szerint vélhetően összefügg a tavaszi lakásbiztosítási kampánnyal – amikor az ügyfelek szabadon átszerződhettek más biztosítóhoz, illetve más feltételekkel újraköthették a biztosításukat.
A 2023-as biztosítási kampány még máshogy festett, akkor országosan átlagosan 24 százalékkal, ezen belül Budapesten 28 százalékkal nőtt az ingatlanok egy négyzetméterére jutó biztosítási összeg.
Az országos figyelem hatására sokan felülvizsgálhatták tehát eddigi biztosítási szerződésüket, megszüntetve ingatlanuk alulbiztosítottságát – véli az MNB jelentése. Ami örvendetes, az alulbiztosítottság azzal jár, hogy egy esetleges kárt a biztosító csak részlegesen térít meg.
A 3,1 millió állandóan lakott egyedi (nem társasházi) lakásbiztosítás közül 2,5 millió nyújt teljes körű fedezetet. A csak ingóságokra kötött 430 ezer lakásbiztosítás éves díja 24,6 ezer forint volt júniusban. A nem lakott, jellemzően vidéki ingatlanokra kötött lakásbiztosítások száma 195 ezerre rúgott.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
Súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Dehogy.