Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A jegybank korábban februárra várta az infláció lassulását, most már csak az első negyedévre. A pocsék januári adat miatt az egész éves előrejelzés fölfelé tolódik. Főleg a szolgáltatások januári áremelkedése volt meglepő. A lakosság inflációs várakozásai 2022-t idézik. A Monetáris Tanács szerint szigorúságra van szükség, ezért marad a 6,5 százalékos alapkamat.
Január vége óta nőtt a bizonytalanság, romlottak a kilátások a jegybank szerint, a Monetáris Tanács ezért egyhangúlag a 6,5 százalékos alapkamat tartása mellett tette le a voksát. Más opció az asztalon sem volt – árulta el Virág Barnabás a kamatdöntést követő háttérbeszélgetésen.
Globálisan szeptember óta sok országban megállt a dezinfláció, vagyis az infláció lassulása – mondta el. Ez részben a szolgáltató szektor magas átárazásai, részben a nyersanyagárak emelkedése miatt alakult így, beleértve az élelmiszereket, az alelnök a tejet és az olajat említette.
Magyarországon a januári infláció és a maginfláció érdemben meghaladta a várakozásokat, 5,5 százalékra ugrott. Még a jegybanki várakozásokat is, márpedig ritka, hogy a jegybanki előrejelzési sáv felett alakuljon a tényadat. Ezt az alelnök figyelmeztető jelnek nevezte.
Virág szerint a januári infláció miatt a vártnál magasabb inflációs pálya kialakulásának nőtt a kockázata. Később arról beszélt, hogy ugyan nem akar a készülő, egy hónap múlva megjelenő Inflációs jelentésre támaszkodni, de a januári magas infláció miatt az egész éves inflációs pálya feljebb tolódhatott.
Korábban – a januári adat ismerete előtt – a jegybank februárra várta a dezinflációs fordulatot, vagyis azt a pontot, ahonnan az infláció újra mérséklődni kezd. Ez az előrejelzés már nem érvényes.
A sok bizonytalanságra hivatkozva Virág konkrét előrejelzést nem akart adni, a Monetáris Tanács álláspontja szerint valamikor az első negyedévben folytatódik a dezinfláció. (Tehát praktikusan februárban vagy márciusban.) Kulcs, hogy a dezinfláció a korábban vártnál magasabb szintről indul el, ez már biztos.
A januári magas infláció elsősorban az üzemanyagok, az élelmiszerek és a szolgáltatások áremelkedése miatt jött össze. Utóbbi szektorban 9 százalék volt az infláció, ami „nincs összhangban az árstabilitással” – mondta Virág Barnabás.
A szolgáltatószektort illetően az év eleji átárazások mindig beszédesek az egész évre. A januári adat rendkívül magas volt, 2023-mal összevethető.
Persze vannak benne egyedi történetek, a banki szolgáltatások, telekommunikációs szolgáltatások átárazása. (A banki szolgáltatások esetében a kormány díjemelési stopja miatt tolódtak a díjemelések.)
Probléma, hogy a lakossági inflációs várakozások magas szinten maradtak (messze magasabban, mint a ténylegesen mért infláció). Az alelnök által mutatott ábra szerint a 2022-es szinten vannak majdnem. Az MNB felmérése szerint a vállalkozásokat is aggasztja az infláció.
Az infláció árnyékát is ki kell verni a gazdasági szereplők fejéből
– mondta Virág Barnabás.
Szintén inflációs kockázatot hordoz, hogy a piaci árazások szerint további divergencia várható az amerikai Federal Reserve (Fed) és az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájában. Az eurózónában a kamatok csökkennek várhatóan, azonban Amerikában a kamatcsökkentési ciklus vége felé járhat a Fed. 204 bázispontra nyílhat a kamatkülönbség, ami kockázatkerülést indukálhat a befektetők körében a feltörekvő piacokkal szemben.
Összességében a jegybank Monetáris Tanácsa úgy látja, hogy óvatos, türelmes, stabilitásorientált, szigorú irányultságú monetáris politikára van szükség a pozitív reálkamat fenntartására. Cél a dezinfláció minél gyorsabb újraindítása, az árstabilitás fenntartható elérése.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.