397-ig esett a forint

Reggel óta folyamatosan gyengül a magyar deviza.

  • HVG

Eséssel indította a forint a hetet. Hétfő hajnalban még 395,5-395,6 forintot kellett adni egy euróért, azonban délelőtt 9 óra után, ahogy elindult a kereskedés a kontinens legtöbb tőzsdéjén, percek alatt 396,4-ig gyengült, és ugyan lassabban, de azóta is gyengül. Kora délután már 397,5 forintot ér egy euró.

A dollárral szemben is gyengül a forint, ott a reggeli 336,6-os árfolyam kora délutánra 340,1-ig romlott.

A régiónkban a lengyel złoty és a cseh korona is csak minimálisan gyengült hétfőn, vagyis a forint gyengébb indulása nem regionális hatást mutat.

Az euróhoz képest utoljára augusztus 7-én volt ilyen a forint értéke, azóta általában 395 körül mozgott az árfolyam, a múlt héten még tizenegy havi csúcspontot jelentő 393 is volt. A magyar deviza értékét leginkább az adja, hogy a magas infláció miatt viszonylag magasak az itteni kamatok, ezért a forint jó befektetési lehetőséget jelent, és sokan valószínűsítik, hogy az MNB még egy ideig nem nyúl hozzá a kamatszinthez. A bizonytalanság azonban egyre több szerte a világon és a magyar gazdaságban is – a forintárfolyam nagyrészt azon múlik mostanában, hogy ez a bizonytalanság vagy a kedvező kamatszint dominál-e inkább a befektetői döntésekben.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek