Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Az EU első államaként vezethet be Görögország 13 órás munkanapot, egy héten 48 órát lehet dolgozni, ha elfogadják a törvénytervezetet.
Akár napi 13 óra munkát is elrendelhetnek a versenyszféra cégei Görögországban, ha átmegy a parlament mai szavazásán az erről szóló javaslat – írja a Politico. Márpedig a szakszervezetek és az ellenzék tiltakozása ellenére valószínű, hogy a kormánypárti Új Demokrácia képviselői kényelmes többséget tesznek a javaslat mögé.
A 2019 óta hatalmon lévő jobbközép párt ezt úgy kommunikálja, hogy Európa leginkább flexibilis munkaerőpiacává tenné a görögöt. 2024 nyara óta az iparban, kereskedelemben, mezőgazdaságban és a szolgáltató szektor néhány ágazatában lehetséges heti hatórás munkaidőt elrendelni úgy, hogy a hatodik munkanapra a normál fizetés 140 százaléka jár. A kormánypárt indoklása szerint muszáj volt valamit kezdeni azzal, hogy a lakosság elöregszik, a népességszám csökken, és egyre komolyabb a hiány képzett dolgozókból.
A most szavazásra váró törvényjavaslat szerint évente 37,5 napra lehetne 13 órás munkaidőt elrendelni úgy, hogy négyhavi átlagban maximum 48 órás lehet egy munkahét, és szintén négy hónap alatt 150 óra túlóráig lehetne elmenni. A heti 40 órás munkaidőn felül minden ledolgozott óráért a fizetés 140 százalékát kellene megadni.
A Munkaügyi Minisztérium állítja, hogy önkéntes lenne a 13 órás munkanap vállalása. A szakszervezetek viszont – amelyek kedden egész napos sztrájkot tartottak – azt mondják, valójában a munkaadók határozhatják meg, kinek mennyit kell dolgoznia, főleg úgy, hogy az országban hagyományosan nagyon gyengék a munkaügyi ellenőrzések.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
A játékost 2021-ben egy Eb-meccsen újra kellett éleszteni.