Ömlik az EU-ba a kínai áru a Trump-vámok miatt, már ezermilliárd dolláros az idei külkereskedelmi többletük

A Németországba irányuló kínai export különösen megugrott.

  • HVG

Novemberben a vártnál nagyobb mértékben nőtt Kína exportja, az import növekedése azonban elmaradt a várakozásoktól, így öt hónapja a legmagasabb külkereskedelmi többlete alakult ki az országnak – írja az MTI a pekingi vámhivatal közlése alapján.

Az export éves összevetésben 5,9 százalékkal nőtt, ami jelentős fordulat az októberi 1,1 százalékos visszaeséshez képest. A bővülés meghaladta az elemzői konszenzust, amely 3,8 százalékos növekedést várt. Az import 1,9 százalékkal emelkedett, elmaradva a várakozásoktól, amelyek 2,8-3,0 százalékos bővülésre számítottak.

A novemberi külkereskedelmi többlet 111,68 milliárd amerikai dollárt volt, ami a legmagasabb érték június óta, és szintén felülmúlta a várt 100,2 milliárd dollárt.

Giga vámcsalás az EU-ban: Magyarországot is belekeverték, de most csak tereptárgy voltunk

Közel 2500 áruszállító konténert foglaltak le nyáron a pireuszi kikötőben, a bennük rejlő termékeket egy kínai hálózat akarta szétteríteni az EU-ban, rengeteget csalva a vámon és az áfán. A rendszer hosszú évek óta működött, és a nyomozás szálai hozzánk is elvezettek.

A termékek között a legerősebb növekedést a hajók (+26,8%), a félvezetők (+24,7%) és az autók (+16,7%) produkálták az ING összefoglalója szerint. Általánosságban elmondható, hogy a high-tech export (+6,6%) szintén felülteljesített, ami fontos jele Kína növekvő versenyképességének ezen a területen is. Ezzel szemben az olyan kategóriák, amelyek hagyományosan nagymértékben támaszkodnak az amerikai piacra – mint például a játékok (–12,1%), a lábbelik (–10,7%) és a bútorok (–5,9%) – a vámemelések után jelentősen alulteljesítettek.

Az összesített növekedés hátterében az áll, hogy az Egyesült Államok és Kína október 30-i dél-koreai találkozóján Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai államfő több vámintézkedés visszavonásáról, illetve enyhítéséről állapodott meg, ami javította a kereskedelmi keretfeltételeket.

Ugyanakkor az Egyesült Államokba irányuló kínai export továbbra is zuhant: novemberben 29 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest, míg az onnan érkező import 19 százalékkal csökkent. A Kínával szembeni amerikai kereskedelmi többlet novemberben 23,74 milliárd dollárra mérséklődött az októberi 24,76 milliárdról.

Ezzel szemben több más piacra erőteljesen nőtt a kínai kivitel: Németországba 15,5 százalékkal emelkedett, Ausztráliába 7,5 százalékkal, Indiába 11,9 százalékkal, az Egyesült Királyságba 7,3 százalékkal, az ASEAN-országokba 13,7 százalékkal, az Európai Unióba pedig 8,1 százalékkal. A Németországból származó import ugyanakkor 4,2 százalékkal csökkent.

Berobbanás helyett elnyújtott döglődés a német gazdaságban: egyelőre besült Merz dupla páncélökle

A hadiipar megváltásként várt felpörgése legkorábban jövőre indulhat, Németország továbbra is be van ragadva a mocsárba. A rendszerszintű problémákra jó másfél évtizedes késéssel novemberben érkezett meg a kormányzati reakció, de a valóban jelentős reformcsomagnak még át kell mennie a parlamenten is.

Az év első tizenegy hónapjában a kínai export 5,4 százalékkal 3410 milliárd dollárra nőtt, miközben az import 0,6 százalékkal csökkent. Novemberrel bezárólag Kína kereskedelmi többlete 1,08 billió dollárra nőtt, ami 22,1%-os növekedést jelent a 2024-es év azonos időszakához képest.

Elemzők szerint a nem amerikai piacok (EU, Afrika, Latin-Amerika, Délkelet-Ázsia) kiemelkedő teljesítménye ellensúlyozta az amerikai irányú zuhanást, ugyanakkor a gyenge importadatok a belső kereslet további mérsékelt voltára utalnak. A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexek szerint a szektor már a nyolcadik egymást követő hónapban zsugorodott, a új exportmegrendelések pedig bár javultak, továbbra is a csökkenő tartományban maradtak.

Trump vámháborúja

2025. április elején az „America first” jegyében gyakorlatilag az egész világgal szemben száz éve nem látott, brutális „viszontvámokat” jelentett be Donald Trump. Az amerikai elnök lépése nyomán világszerte összeomlottak a tőzsdék, és durván megnőtt egy globális vámháború esélye. Cikksorozatunkban a Trump-vámok hatásait mutatjuk be.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek