Megvan az időpont: Lázár János minisztériumában tárgyalnak a fuvarosok az emelkedő útdíjakról

A decemberi kamionos tüntetés vezére, Orosz Tibor korábban azt mondta: ha nem lesz érdemi előrelépés, újabb demonstráció következik.

  • HVG

Sziasztok! Megvan a tárgyalás időpontja! Holnap, azaz január 6-a délelőtt 10 óra Építési És Közlekedési Minisztérium! Január 6. 10 óra ÉKM!! Drukkoljatok, mi ott leszünk!

– ezt írta ki hétfő délelőtt a Facebookra a decemberi kamionos tüntetést vezető Orosz Tibor, a részletekről pedig a csatolt videóban beszélt.

Orosz azt mondja, már a december 22-i kamionos tüntetés másnapján megkeresték az Építési és Közlekedési Minisztériumból, hogy január ötödikén „első napirendi pontban” foglalkoznak a Magyar Fuvarozók Független Egyesülete által benyújtott 12 ponttal, illetve kijelölik a fuvarozókkal való tárgyalás időpontját, ami tehát az ÉKM – a videóüzenet felvételét fél órával megelőző – telefonhívása szerint január 6., 10 óra lett.

https://hvg.hu/gazdasag/20260105_fuvardij-emeles-oka-meszaros-koncesszio

Mint ismert, január 1-jétől 4,3, utána márciusban újabb 29,4 százalékkal nő a főutak díja, miután a fuvarozók szervezeteinek sikerült megállapodniuk a kormánnyal – eredetileg törvény szerint a gyorsforgalmi utaknál az inflációval, 4,3 százalékkal nőtt volna ez, a főutak esetében 54 százalékkal.

Miután kihirdette a megállapodást az ÉKM, Orosz rögtön elhatárolódott attól, és bejelentette, hogy kihátrálnak az eredetileg őket képviselő Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete mögül. Facebook-videójában emlékeztetett arra is, hogy az MKFE elnöke Barna Zsolt, a Waberer’s vezérigazgatója, a Waberer’s pedig „Tiborcz Istváné, aki a miniszterelnök veje, innentől rakja össze mindenki, hogy ki kinek az érdekeit képviseli”.

Orosz ezután szervezte meg a december 22-i, több mint négyezer kamion részvételével lezajlott demonstrációt, mert a fenti díjemelés hatására szerinte kamionból, teherautóból alig lenne kevesebb, azonban széles körű drágulást hozna az útdíjak emelése és az általános tiltó intézkedések bevezetése. A vg.hu emlékeztet: Orosz korábban az ATV-nek arról beszélt, hogy ha érdemi előrelépést nem hoz a tárgyalás, akkor újabb kamionos demonstrációt szerveznek.

https://hvg.hu/gazdasag/20251223_kamionos-tuntetes-szervezoje-demonstracio-utdij

Hozzászólások