A gazdaság köhög, a NER vagyonlerakói gyarapodnak

A magyar gazdaságnak szemmel látható a kitettsége a NER átláthatatlan vagyonszivattyúi felé.

  • HVG

A teljes hazai pénzügyi rendszer számára kockázatot jelenthet az, ahogy sok ezer milliárd forint forog a magántőkealapok átláthatatlan struktúrájában – írja a G7.hu. A lap emlékeztet, hogy a nyilvánosság elől többnyire rejtve maradó tulajdonosokról nemcsak a nyilvánosságnak, de sok esetben a pénzügyi felügyeletnek és a szabályozó hatóságoknak sincs teljes képük, még ők sem tudják, mekkora vagyont és mire hasznosítanak. 

A lap szerint idén februárban összesen 222 kockázati és magántőkealap működött Magyarországon, de ezeknek csak töredékéről érhető el statisztikai adat. Az MNB által felügyelt tőkealapok között például mindössze 85 szerepelt tavaly decemberben, csak ezekről tudható, mekkora vagyont kezelnek. 

Csak ezek eszközértéke 2539 milliárd forint volt a tavalyi utolsó negyedévben, ami a GDP közel 3 százalékát tette ki. 

A lap összeszedte, hogy az állami fejlesztési bankok saját eszközállományából mekkora részt tesznek ki az alapvetően NER-es magántőkealapok, eszerint

  • a Magyar Fejlesztési Bank teljes 3800 milliárd forintos eszközállományának közel tizede, 378 milliárd,
  • az Eximbank-csoport összesen 4000 milliárdos eszközállományának pedig 7 százaléka, 288 milliárd kapcsolható ezekhez az átláthatatlan struktúrákhoz.

Vagyis az állami fejlesztési bankok, amelyeken keresztül csak 2024-ig 666 milliárd forintot csatornázott át a kormányzat, óriási kitettséget vállaltak nehezen átlátható tőkealapok irányába.

És ez még csak az ide csurgatott pénzeknek az a része, amit a felügyelet révén nagyjából nyomon lehet követni. A kockázati és magántőkealapokban a Transparency International tavaly év végi összesítése a GDP 5,6 százaléka, 4500 milliárd forint volt.

https://hvg.hu/gazdasag/20251210_kozpenznyelo-magantokealap-Transparency-meszaros-tiborcz-valasztas-mnb

Hozzászólások