És már megint a pénzünk kell a kormánynak

Világviszonylatban is kimagasló áfa, csipszadó, közmű-, banki tranzakciós adó, kötelező kamarai tagdíj, evaemelés és járulékemelések, már a szappant és a művirágot is díjjal terhelik, a banki betét után az állam is lecsíp magának egy kicsit – többtucatnyi tehernövelést tud felmutatni az "adócsökkentések kormánya". Most újabb bőrt húz le az emberekről. Íme, a lista.


Jó hír érkezett az építőiparba

A 2013-as elrugaszkodás után az idén már növekedésnek indult az építőipar, bár a megrendelések zömét az állam adta út- és vasútépítésre és alacsony volt a bázis, de mégiscsak kétszámjegyű emelkedést ért el az ágazat.





Nagyon vigyázzon a vásárlással a termékbemutatókon!

A Fogyasztóvédők Országos Egyesülete arra figyelmeztet, hogy egyes cégek tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmazhatnak szerződéseikben, amire hivatkozva aztán nem biztosítják a fogyasztónak az indoklás nélküli elállás jogát.



Fideszes polgármester kelt ki a fizetős M0-s ellen

Bús Balázs III. kerületi polgármester javasolni fogja, hogy a fizetős szakaszból emeljék ki a Megyeri hidat. Szerinte a Megyeri híd városi híd funkciót is betölt, így a fővárosi közlekedésből való kiiktatása a kerületi forgalom növekedését és a környezetszennyezés növekedését fogja jelenteni.



Rekordmélyre zuhant a rubel árfolyama

Csütörtökön kezdetben minimálisan erősödött a rubel, de a kőolaj árcsökkenését követve 10 óra körül már újabb történelmi mélyponton állt árfolyama a dollárhoz képest, miközben a jegybank napok óta önti a dollárt a piacra, hogy megállítsa az orosz fizetőeszköz gyengülését.



Vida rágalmazásért jelentette fel Goodfriendet

A NAV elnökének ügyvédje csütörtök délelőtt adja be feljelentését rágalmazás miatt André Goodfriend ellen. Az USA ideiglenes ügyvivője eközben a belügyminiszterrel és a legfőbb ügyésszel beszélt a jogsegélykérelemről.


Mocsai nagy változásokat tervez a Testnevelési Egyetemen

Szerkezeti átalakításokra, az oktatói létszám megemelésére és akár külföldi előadók meghívására is lehet majd számítani a Testnevelési Egyetemen (TE) - közölte Mocsai Lajos, akit jövő héten avatnak a TE új rektorává.


A Fitch is leminősítheti Japánt

A Fitch Ratings hitelminősítő valószínűsíti, hogy leminősíti Japán államadósság-besorolását 2015 elején. Még szeretnék látni a következő pénzügyi év költségvetését, de elismerték, kevés az esélye, hogy a japán kormány pótolni tudja az elmaradt áfaemelés miatt kieső bevételeket.



Indulhat a kártalanítás a Tisza takaréknál

Hatályossá vált a jegybank határozata, amellyel visszavonta a Tisza Takarékszövetkezet működési engedélyét, ezzel megnyílt az út a betétesek kártalanítása előtt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.



Költözhet a Magyar Telekom, nagy üzlet van készülőben

Új budapesti központba költözhet a Magyar Telekom, arról, hogy hol és mennyiért épülne fel a központ, ma dönthet az anyacég Deutsche Telekom igazgatósága – értesült a napi.hu. A tét a beszámoló szerint egy megközelítőleg 40 milliárd forintos megbízás. A társaság a cikk megjelenése után úgy reagált, tényleg vizsgálják a kötlözést, de erről döntés csütörtökön még nem várható.



Elvette a bank Demcsák Zsuzsa lakását

Az 55 milliós óbudai társasházi lakás vételárából 40 milliót annak idején hitelből finanszíroztak Demcsákék. A törlesztőrészlet több százezer forintra nőtt, a gyerekeit egyedül nevelő műsorvezető ezt már nem tudja vállalni.