Rogán és Matolcsy alatt dolgozó emberé lehet az állami rosszbank vezetése
Kandrács Csabát, a monetáris tanács mostani tagját bízzák meg a hamarosan felállítandó rosszbank vezetésével, tudta meg a hvg.hu. Kandrács Matolcsy és Rogán beosztottja is volt.
Baksa Roland
Befuccsolt a nyílászáró-pályázat is, pedig még el se indult
Bizonytalan időre felfüggesztették a pályázatok befogadását a hűtőgépek és fagyasztók cseréjére, a kazáncserére, illetve a nyílászárók cseréjére – derül ki a pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. honlapján megjelent tájékoztatóból.
MTI
A franciáknál csalásnak minősül a tervezett elavulás
Csalásnak minősül, és börtön, illetve komoly pénzbüntetés jár a továbbiakban azért, ha kiderült egy gyártóról, hogy a műszaki cikkei azért romlanak el idő előtt, mert szándékosan katalizálják az elavulását.
hvg.hu
309 forint alatt jegyzik az eurót
Erősödött a forint kedd délutánra a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
MTI
Lépcső épült a halaknak a Tiszánál milliárdokért
Halátjárót építettek a kiskörei duzzasztómű szomszédságában, amely összeköttetést teremt a Tisza-tó és az élő folyó között.
MTI
Zárlatot rendeltek el a kéknyelv-betegség miatt Csongrádban
Tizenhárom gazdaságban, összesen 36 jószágnál mutatták ki a kéknyelv-betegség vírusát Csongrád megyében. A leölt, illetve kényszervágott állatok esetében a gazdáknak minden alkalommal állami kártalanítás jár – közölte a megyei kormányhivatal.
MTI
Ennyivel nőnek majd jövőre a nyugdíjak
Az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó összes ágazat költségvetése nőhet a jövő évben – közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján Balog Zoltán. A miniszter bejelentette: januártól 2,2 százalékkal nőnek a nyugdíjak.
MTI
Néha nem jó az állammal üzletelni
Több mint 110 milliárd forintot nem fizetett ki az állam a beszállítóinak. Tartozik az adóhatóság, a Miniszterelnökség, a tűzoltóságok, iskolák és kórházak.
hvg.hu
Matolcsyék tartják a rekordalacsony alapkamatot
A monetáris tanács az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 2,1 százalékos szintjén - közölte a jegybank kedden.
MTI
Magyarország és csapata: Banglades, Törökország, Kongó – a CNN-en tárgyalták az internetadót
Kovács Zoltán külügyi kormányszóvivő válaszolt Richard Quest kérdéseire a CNN-en hétfő este. Quest szerint Magyarországon kívül csak a címben felsorolt országok vezettek be ekkora mértékű internetadót. Kovács Zoltán ragaszkodott hozzá, hogy ez egy meglévő adó kibővítése, és csak az ellenzők bélyegzik internetadónak.
unknown
Élesen bírálták az internetadót Brüsszelben
Neelie Kroes szóvivője szerint Európát a digitális gazdaság húzhatja ki a válságból, Magyarország pedig már internetadó nélkül is le van maradva az uniós átlagtól. Az internet olyan közös globális forrás, amelyhez a hozzáférést bővíteni, és nem szűkíteni kell – mondta. Az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy az új adónem bevezetése része egy, a szabadságot korlátozó sorozatnak.
MTI
Alulmaradt az állammal szemben a Sberbank
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla elutasította a Sberbank magyar állam elleni, devizahitelekkel kapcsolatos keresetét, és a pénzintézetet arra kötelezte, hogy az alperesnek fizessen meg 595 650 forint plusz áfa fellebbezési eljárási díjat.
MTI
Négymillióval indítanák útnak gyermekeiket a családok, de sehogy sem sikerül
Egy felmérés szerint a magyar családok a gyermekek húszas éveinek elejéig igyekeznek pénzt gyűjteni önálló életük elindításához, a szülők terveiben 4 millió forint megtakarítása szerepel, ám átlagosan csupán az ehhez szükséges összeg harmadát, 82 ezer forintot tesznek félre évente.
MTI
"Aránytalan, büntető, diszkriminatív" az internetadó az MKSZ szerint
A Magyar Kábelkommunikációs Szövetség szerint nemcsak az eredeti, hanem a már benyújtott módosításnak megfelelően az adó mértékét előfizetőnként havi nettó 700, illetve 5000 forintban maximalizáló javaslat is súlyosan szembemegy az internetszolgáltatás eddigi fejlődésével.
MTI
Két új híd épül a Dunára
Az első híd a romániai Turnu Magurelet és a bolgár Nikápolyt (Nikopol), a második a román Calarasit és a bolgár Szilisztrát (Silistra) kötné össze. Jelenleg két Duna-híd teremt közúti kapcsolatot a 470 kilométer hosszúságú folyami határszakaszon Románia és Bulgária között.
MTI
Behalt a kazán-, illetve hűtőgépcsere-pályázat, bizonytalan ideig így is marad
A fejlesztők és rengeteg pályázó is jelzett problémákat az online rendszerben, így azt teljes körűen tesztelni kell. Amíg a teszt le nem fut, szüneteltetik a pályáztatást. Hétfőn a hűtőcserés pályázattal is gond lehetett, kedden már azon az oldalon is megjelent egy közlemény, felfüggesztik e pályázatok benyújtását is.
MTI
-
MTI
-
hvg.hu
Illegális cigarettaraktárakat találtak több helyen az országban
Több mint ötezer doboz magyar adójegy nélküli cigarettát találtak a NAV pénzügyőrei egy százhalombattai és két budapesti illegális cigarettaraktárban.
MTI
A 310-et nyaldossa az euró árfolyama
Nem sokat változott a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon kedd reggelre.
MTI
Ma sem maradunk devizahiteles perek nélkül
A Sberbank Magyarország Zrt. és a Summit Pénzügyi Zrt. magyar állam ellen benyújtott keresetét tárgyalja ma a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, mindkét esetben a határozat kihirdetése várható.
MTI