Matolcsyék kijelentették, hogy mindenkitől függetlenek

A Magyar Nemzeti Bank visszautasította az ellenzéki pártok kritikáit, amelyeket "nyomásgyakorlást célzó politikai nyilatkozatoknak" nevezett, és úgy vélte, hogy ezekkel és a "közvélemény félrevezető tájékoztatásával próbálják a jegybank függetlenségét egyes ellenzéki pártok korlátozni".


Németországban él, de gyerekeit itthon hagyta? Kap 400 eurót!

Németországban azon uniós munkavállalóknakis jár a családi pótlék, akik gyermekeiket otthon hagyták. Ez egészen busás összeg is lehet magyar szemmel, hiszen két gyerek után közel 120 ezer forintnyi juttatást lehet kérni. Ráadásul négy évre visszamenőleg is jár a pénz. A német támogatásra egyre több ott dolgozó kelet-európai vendégmunkás harap rá, a támogatásra utazókat igyekeznek kiszűrni a nyugati államok.



Nincs pénz, sírokat árvereznek el Rómában

Üres a római kassza, emiatt elárverezik az önkormányzatra visszaszállt sírhelyeket, síremlékeket. Az eladásra kínált 56 sírhely 75 éves bérleti jogának kikiáltási ára összesen 3,7 millió euró – írta az Il Messaggero olasz napilap.




Éjt nappallá téve dolgozik a NAV, a csempészcigi mégis ömlik be

Valami nagyon nem stimmel a trafikok államosításával. Az adóhatóság nem győzi a munkát, a lefoglalt cigaretta és vágott dohány többszörösére (utóbbi közel 400-szorosára nőtt pár év alatt!) nőtt, a csempészett cigaretta árusítása mégis óriási biznisz.


Költségvetési kiigazítás jöhet októberben egy hazai elemző szerint

Az Equilor Befektetési Zrt. azzal számol, hogy a kormány októberben újabb költségvetési kiigazításról dönthet az államadósság csökkentése érdekében. A brókercég keddi elemzése szerint továbbra is javulnak a magyar makrogazdasági mutatók, de az államadósság szintje és az orosz-ukrán konfliktus hatásai komoly fejtörést okozhatnak a következő hónapokban.



Több pénzt kerestek a magyarok a NAV szerint

A magánszemélyek tavaly 8761 milliárd forint jövedelmet szereztek az szja-bevallások alapján, ami 4 százalékkal, azaz 333,5 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit, adókötelezettségük ugyanakkor 1356,9 milliárdról 1318,3 milliárd forintra mérséklődött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint.


RTL-vezér: papírunk van róla, hogy kérhetünk programdíjat

Az RTL Klubnak szerződése van az NMHH-val arról, hogy programdíjat szedhet, erről még a médiatörvény megalkotásakor megegyezés született – mondta az RTL Klubot vezető Dirk Gerkens egy keddi sajtóbeszélgetésen. Szerinte az előfizetési díjról a piaci szereplőknek kell megegyezni, a reklámadóról pedig azt mondta, hogy az olyan abszurd, hogy nyugat-európai partnerei el sem hiszik.


Orbán: az egészségügyet nem lehet üzleti alapon működtetni

A 2008-as szociális népszavazás legfontosabb eredménye az volt, hogy sikerült megakadályozni az egészségügy privatizációját, mert az egészségügyet nem lehet üzleti szempontok szerint működtetni – közölte Orbán Viktor kormányfő Baján, a Szent Rókus Kórház új épületének átadásán.



Trócsányi új időszámítást kezdene a bankrendszerben

A fogyasztókkal szembeni elszámolások befejezése után új időszámításnak kell kezdődnie a magyar bankrendszerben – hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden az elszámolási törvényjavaslat általános vitáját megnyitó parlamenti expozéjában.



Drágulhat a gáz, hiba csúszhatott a rezsicsökkentésbe?

Elhanyagolható mértékben, de drágulhat a gáz lakossági ára október 1-től – állította a Népszabadság. Ez szembemenne a rezsicsökkentéssel, de a lapnak kormányközeli szakértők azt mondták, egy újabb rendelettel ki lehetne küszöbölni a tényleges áremelkedést.