Orbánék feketepálinkája a mélybe húzta a piacot

Akár 20 millió liter pálinka is feketén kerülhetett a piacra az elmúlt években – írja az Agrárszektor portál arra hivatkozva, hogy az otthon készített vagy bérfőzetett adómentes párlatok hatására a szeszipari cégek korábbi piacaiknak csaknem felét elvesztették. Jöhetnek a csődök?



Közétkeztető és fürdőépítő is beszáll a felszámolóbizniszbe

Az új felszámolói licencekért kiírt pályázat egyik vesztes cége megpróbálta megnézni, miért nem nyert, de nem kaphatja meg saját pályázatának részletes értékelését. Pedig jó lenne tudni, hogyan zajlott az elbírálás, mert az új névjegyzékben a hvg.hu újabb visszásságokat talált. Ügyvédi irodában összeérő új felszámolótársaságok, többszörösen nyertes érdekeltségi körök és egykori fideszes kapcsolatokkal rendelkező közétkeztető is szerepel a listán.



Az Európai Bizottság elemzi a magyar földtörvényt

Ha a bizottság úgy látja, hogy az új magyar földtörvény nincs összhangban az uniós joggal, megteszi a szükséges lépéseket a módosítása érdekében. Az EU-s jog értelmében az olyan korlátozások, amelyek más EU-tagország polgárainak földeladásra vonatkoznak, a tőke szabad mozgásának korlátozását jelentik.


A 314-es szintet is megjárta az euró

Szerda reggel kilenc óra előtt a forint euróval szembeni árfolyama átlépte a 313-as szintet, ezzel megközelítette idei mélypontját a magyar fizetőeszköz. A többi feltörekvő piaci deviza is gyengül, de a tegnapi magyar kamatdöntés is szerepet játszhat az árfolyam elpattanásában. Délután kettő óra előtt a 314-es szintet is áttörte a magyar fizetőeszköz, később a 312-es kurzus közelébe korrigált vissza.




Még csak 47 ezer online kasszát kötöttek be

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legfrissebb adatai szerint már 47 ezer online kassza működik, de Varga Árpád elnökhelyettes szerint számuk néhány hónapon belül lényegesen nő, mivel további 90 ezer rendelés érkezett az adóhivatal online felületére.


A pénzintézetek csatlakoztak a NAV rendszeréhez

Százötven pénzintézet csatlakozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus kommunikációs rendszeréhez, amit az adóhatóság a köztartozást felhalmozó magánszemélyek bankbetéteinek, számláinak felkutatására használ fel – derül ki a szerdai Magyar Nemzetből.



NAV: nemsokára megugorhat az online kasszák száma

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal friss adatai szerint már 47 ezer online kassza működik, de Varga Árpád elnökhelyettes arra számít, hogy ez a szám néhány hónapon belül lényegesen nő, mivel további 90 ezer rendelés érkezett az adóhivatal online felületére.



MN: fontos ítélet született egy autóhitel-szerződés ügyében

Több ezer adós autóhitel-szerződésére lehet hatással a Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete, amelyben érvénytelenített egy szerződést, mert azt a pénzintézet helyett egy olyan kereskedő írta alá, akinek erre nem volt jogosultsága – olvasható a szerdai Magyar Nemzetben.




Nagyot kaszált tavaly a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly a tervhez közeli bevételt ért el, az ellenőrök több vizsgálatot végeztek, mint egy évvel korábban, jelentősen csökkent a meghiúsult ellenőrzések száma, és több adókülönbözetet tártak fel; az adóhatóság az idén is mindent ellenőrizni fog, amit korábban, a revizorokat több ágazatban az érdekképviseletek is segítik.




A kasszakárosultaknak adott ki figyelmeztetést a NAV

Az adóhatóság tájékoztatót tett közzé honlapján a Patkós-Cassa Informatikai Kft. károsultjainak adható támogatásról, amelyben felhívja a figyelmet arra: támogatás annak az üzemeltetőnek adható, aki olyan, 2013. július 26-át követően kötött szerződéssel rendelkezik, amelynek alapján nem helyeztek online pénztárgépet üzembe.