A nők mentik meg a hazai söripart?

Nőknek szóló sörreklámokkal, kisebb, de formatervezett üveges sörökkel jelentősen növelhetnék eladásaikat a hazai sörgyárak. A sörgyáraknak megérné nagyobb figyelmet szentelni a nőknek, hiszen 50 százalékuk vásárol és fogyaszt is sört rendszeresen, ám a férfiakkal ellentétben jellemző rájuk az impulzusvásárlás: többet és gyakrabban kísérleteznek a különböző termékekkel, 76 százalékuk 2-5 márkát is kipróbál évente, 18 százalékuk pedig ennél is többet.




Megvan a pénz, újraindul a panelprogram

Sikerült előteremteni a hiányzó összeget, így újraindul az előző kormányzat által 2009-ben meghirdetett, de forráshiány miatt leállított panelprogram – jelentette be a nemzeti fejlesztési miniszter.




Minimálbér: ha nem lesz megállapodás, a szakszervezeti oldal "sokat veszíthet"

A munkaadói és a munkavállalói oldal értékelése szerint is közeledett a partnerek álláspontja a jövő évi minimálbérekről és bérajánlásról szóló keddi tárgyalásokon: a munkáltatók 3 és 4 százalék közötti emelést tartanak elképzelhetőnek, míg a szakszervezeti oldal 5,4 százalékos minimálbér-emelést és 4,4 százalékos bérajánlást szeretne elérni.


Szijjártó újabb kontinenst pipálhat ki

Háromnapos látogatást tesz Dél-Amerikában a héten Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, aki Brazíliában, Uruguayban és Argentínában tárgyal majd.


Megvan, mennyi pénzt fizetnek a Repsolnak az argentinok

Megállapodott az argentín állam és a Repsol spanyol olajipari konszern arról, hogy az argentín kormány mekkora kártérítést fizet, miután államosította az YPF energiaipari céget, a Repsol argentínai leányvállalatát.


Orbán: "Más módon kell gondolkodnunk"

Budapest lett a Kelet-Közép-Európa–Kína együttműködés turisztikai regionális központja – mondta a magyar kormányfő a Bukarestben zajló KKE–Kína-csúcstalálkozón a közmédiának kedden.


Fidesz: a rezsicsökkentés és a tájékoztatás is kibővül

A rezsicsökkentés kiteljesítését, az azzal kapcsolatos tájékoztatás kibővítését, valamint a fogyasztóvédelmi rendszer további erősítését nevezte meg célként a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő javaslat általános vitájának kezdetén az indítványt benyújtóként ismertető Németh Szilárd (Fidesz) kedden a parlamentben.


Ímmel-ámmal vitték a magyar kincstárjegyeket

Minimális túljegyzés és csökkentett értékesítés mellett az előző aukciónál alacsonyabb átlaghozammal értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).



Saját magába vásárol be a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. maximum 100 ezer darab saját részvény Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) történő vételére adott megbízást az UniCredit Bank Hungary Zrt.-nek.


Ezeket a nyugdíjakat emelik januártól

A jövő évi költségvetési törvényjavaslat 2,4 százalékos fogyasztói árnövekedést tartalmaz. Az Adózóna megvizsgálta, hogy ez mit jelent a nyugdíjemelés szempontjából, a törvényi szabályozás szerint a nyugdíjakat ugyanis a tervezett inflációval kell emelni.


Meghallgathatják a NAV-botrány kipattantóját a parlamentben

Horváth András egykori adóellenőr meghallgatását tervezi az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának ellenőrző albizottsága szerdán. Az ülésre meghívták Varga Mihály gazdasági minisztert és elődjét, Matolcsy György jegybankelnököt is.


Félmilliárdot is nyerhet a Futár késésén a BKK

Továbbra is csúszásban van a fővárosi tömegközlekedést gyorsítani és optimalizálni hivatott, hatmilliárd forintból épülő forgalomirányítási projekt, de emiatt félmilliárd forinttal is kevesebbe kerülhet majd a BKK-nak. A késésért ugyanis eddig 480 millió forint kötbért fizettettek az informatikai rendszerszállító Synergonnal. Ahol a méretes zakó következményeit egyelőre nem vállalta magára az egész menedzsment.



Aláírták a szerződést a vasúti kommunikációs rendszerre

A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. szerződést kötött a vasúti vezeték nélküli kommunikációs hálózat (GSM-R) szállítására a tendernyertes Kapsch CarrierCom Kft. és az MVM Ovit Zrt. közös ajánlattevővel – jelentették be sajtótájékoztatón kedden Budapesten.


Megszavazták a választási költségvetést

A kedden elfogadott büdzsé 15 983 milliárd 668,7 millió forint bevétellel és 16 968 milliárd 306,1 millió forint kiadással számol. Az MSZP és a Jobbik jelenlévő képviselői nemmel szavaztak, az LMP-s képviselők nem voksoltak.