Rajtuk segítettek a munkahelyvédelmi adókedvezmények

A közvélekedéssel ellentétben az adójóváírás eltörlésén a tehetősebbek veszítettek a legtöbbet, miközben a célzott adókedvezmények bizonyíthatóan többnyire a szegényeken segítettek. Íme az utóbbi évek magyar adóátalakításának egy kevésbé emlegetett, újabb aspektusa – írja a Pénzügyi Szemle Online blogja.






Elsők lettünk az EU-ban, büszkélkedik az NFM

Az Európai Unió 28 tagállama közül elsőként osztott ki ingyenes európai szén-dioxid-kvótát Magyarország 11 villamosenergia-termelő létesítménye számára november 26-án – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).


Újra megpiszkálták a rubel sávszéleit

Az orosz jegybank ismét eltolta a rubel árfolyamsávjának határértékeit szerdán, hogy megállítsa a fizetőeszköz további gyengülését. A jegybank szerdán közölte, hogy ezúttal ismét 5 kopejkával emelte a határértékeket, 32,65 illetve 39,65 rubelre a dollárból és euróból álló devizakosárhoz képest.


Felfele indultak az európai tőzsdeindexek

Emelkedéssel nyitottak szerdán a főbb európai részvényindexek. A londoni FTSE-100 mutató 6 ponttal, 0,09 százalékkal erősödött. A frankfurti DAX-30 index 19 ponttal, 0,20 százalékkal, Párizsban a CAC-40 mutató 10 ponttal, 0,24 százalékkal emelkedett.


Jó erőben kezdett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 175,66 pontos emelkedéssel, 18 517,76 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,96 százalékkal erősödött.


A közelgő amerikai tőzsdeszünet mozgatta az ázsiai tőzsdéket

Vegyesen zártak szerdán a főbb ázsiai részvényindexek. Tokióban tovább csökkent a Nikkei-225 mutató, és csaknem 66 pont, 0,42 százalék veszteséggel 15450 pont alatt zárt, miután a befektetők zöme az amerikai tőzsdei kereskedési szünet közeledtével és a jen gyengülésével elérkezettnek látta az időt a profitkivételre.


Besegítenek az oroszok a rezsicsökkentésbe

Az év utolsó negyedében a korábbinál 20 százalékkal alacsonyabb tarifát határoz meg az Oroszországból hosszú távú szerződés alapján érkező gáz árképlete – írja a Világgazdaság. A csökkentésről még az E.On Földgáz Trade (EFT) állapodott meg, a VG szerint a társaság MVM általi átvételének ez is feltétele volt.


Forintmegtakarítása van? Szomorkodhat

Az alapkamat csökkentése miatt alig éri meg forintbetétben tartani a pénzünket: egymillió forint betét évi 3 százalékos kamatra történő elhelyezése után az első három hónapban csak veszteség képződik. 4 hónapra is az ügyfél csak 1753 forintot tud keresni pénze fialtatásából.


Továbbra is gyenge a forint

Nem változott érdemben a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre a bankközi kereskedésben, kivéve a japán jent, amellyel szemben erősödött.



Drágultak az üzemanyagok

A Mol bruttó 2-2 forinttal emelte a gázolaj és a 95-ös benzin nagykereskedelmi literenkénti árát szerdán.



Csak filléreket mozdult a forint

Csupán néhány fillért mozdult el a forint kedd kora estére a főbb devizákkal szemben a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi piacon.


Elfogyott a lendült az európai tőzsdéken

Nagyrészt estek kedden a nyugat-európai értéktőzsdék. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,52 százalékos napi gyengüléssel 1295,44 ponton zárt.


Gigaforgalom volt a BÉT-en, nagyot zuhant a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 260,07 pontos, 1,40 százalékos csökkenéssel, 18 342,10 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 75,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.


Megszavazták Portugália 2014-es költségvetését

Elfogadta kedden a portugál parlament a 2014-es költségvetést. A parlament épülete előtt több ezer szakszervezeti tag és nyugdíjas tiltakozott a közszférában tervezett bércsökkentések és a nyugdíjak lefaragása miatt.