Többet tankoltunk, ez húzta fel a kiskerforgalmat

Harmadik hónapja megszakítás nélkül nőtt a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán nyilvánosságra hozott első gyorsbecslése szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,8 százalékkal nőtt a múlt év azonos hónapjához képest, a naptárhatástól megtisztított növekedés 0,3 százalékos volt.


Jól startolt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,26 pontos emelkedéssel, 19 242,59 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,32 század százalékos erősödés.





Tragikusan alakult a cigaretta adóbevétele

Alig több a cigaretta-jövedékiadóból származó bevétel októberben, mint a szeptemberi fele. Iparági elemzők szerdán egyeztetnek a Nemzetgazdasági Minisztériumban a folyamatról.


Biztatóan javul a magyar halfogyasztás

Az éves halfogyasztás mára meghaladja a négy kilogrammot fejenként, ami jelentősen alulmúlja a 22 kilogrammos uniós átlagot, de több a korábbi, három kilogramm körülinél.




Megszüntetik az állami mobilcéget

A cég beolvad az intézményi hátteret eredetileg biztosítani hivatott postába, míg az MFB és az MVM visszakapja az eredetileg rendelkezésre bocsátott, összesen félmilliárd forintos alaptőkét – írja kormányzati értesülésre hivatkozva a Magyar Nemzet.


A dízelesek szívhatják a fogukat

A benzin átlagára nem változott a héten, így az literenként 390-391 forintba került, a gázolajé viszont bruttó 2 forintos emeléssel 412-413 forintra nőtt.


200 milliárddal nőtt a csúcsgazdagok vagyona, Gates az élen

Az előző évihez képest 200 milliárddal, 2100 milliárd dollárra nőtt a világ száz leggazdagabb emberének vagyona a Bloomberg Market Magazine szerint. A legvagyonosabb ember május óta ismét Bill Gates, akit a korábbi első, Carlos Slim követ a második helyen.



Most már Csányi nélkül folytatódhatnak a Mol–INA-tárgyalások

Elvileg pénteken lesz a horvát állam résztulajdonában lévő INA-ról folytatott tárgyalások következő fordulója a horvát kormány és a többségi tulajdonos Mol Nyrt. között, bár a magyar fél a horvátok szerint még nem jelezte, hogy elutazik Zágrábba. MIndenesetre a legutóbbi, szeptemberi tárgyalásokkal ellentétben most biztosan nem Csányi Sándor vezeti a magyar delegációt.


Óriási forgalom mellett erősödött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,68 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel 19 181,33 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.




Biztosokat küldtek Matolcsyék a körmendi takarékba

Felügyeleti biztosokat rendelt ki a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezethez a Magyar Nemzeti Bank. Munkájuk hivatalosan keddtől indul, és a jogszabályoknak megfelelő működés helyreállításáig, de legfeljebb egy évig tart.


Orbán kamuháborúkat vív – Bajnai a Financial Timesban

Orbán Viktor gazdasági kamuháborúiról ír Bajnai Gordon a Financial Times szerkesztőségi blogjában. Az Együtt–PM vezetője sorra veszi a kormányzati kommunikációból ismert harcokat, amelyeket szerinte Orbán mind elveszített.


Orbán: ennyi Telenor-előfizető nem tévedhet

Magyarország lassan visszaszerzi elvesztett pozícióit, a magyarokkal pedig lehet jó üzletet kötni - a miniszterelnök szerint ezt üzeni az a stratégiai megállapodás, amelyet kedden írt alá a kormány nevében Kjell-Morten Johnsennel, a Telenor elnökhelyettesével a norvég telekommunikációs cégcsoport törökbálinti központjában.