250 milliárdnyi uniós forrást fogunk kapni a turizmusfejlesztésre

Több mint 250 milliárd forintnyi vissza nem térítendő európai uniós támogatási forrás áll majd rendelkezésre a következő hét évben turizmusfejlesztésre - hangoztatta pénteken Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára a Büki Gyógyfürdőben rendezett termál szezonnyitó ünnepségen.


Több tőzsdecsúcs is megdőlt Európában

Tovább emelkedtek pénteken a nyugat-európai értéktőzsdék, némelyik új történelmi vagy időszaki csúcsra. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,65 százalékos napi előrelépéssel 1276,29 ponton zárt, a legmagasabban 2008. június 9-e óta.


Mégsem lesz luxusadó

Kiterjesztik a családi adókedvezményt, szőrmentén segítik a fiatalokat, marad a bankadó, emellett számos kisebb szabály módosul – nagy vonalakban ennyi Varga Mihály adócsomagja, amit pénteken nyújtott be a parlamentnek. A luxusadó és a kedvezményes húsáfa kimaradt a javaslatból.


Alig változott a BUX-index

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,51 pontos, 0,50 százalékos emelkedéssel, 18 547,65 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Richter és a Magyar Telekom árfolyama nem változott, a többié emelkedett az előző napi záráshoz képest.



Hivatal: nincs betiltott pénztárgép

A Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MKEH) nem vonta vissza egyetlen pénztárgép forgalmazási engedélyét sem, a hivatal honlapján folyamatosan megtekinthetők az érvényes forgalmazási engedéllyel rendelkező pénztárgépek - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.



Nem tud fizetni a VM az őszi fagykárok enyhítésére

A magyar agrár-kárenyhítési rendszer brüsszeli jóváhagyással működő jelenlegi keretei nem teszik lehetővé az őszi fagykár kezelését, illetve a szabályok év közbeni megváltoztatását - hangsúlyozza a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-hez eljuttatott közleményében, reagálva a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) felvetésére.


Ilyen lesz az új babakötvény

A szülők csak egy új, 19 éves futamidejű állampapírba gyűjthetik a pénzt. A babakötvény kamata 3 százalékponttal haladja majd meg az inflációt.


Felfele ívelnek a New York-i tőzsdeindexek

Emelkedő indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapír piacokon. A kereskedés kezdetén a Wall Street DJIA 30 indexe 0,10 százalék, S&P 500 indexe 0,32 százalék, a Nasdaq piac Composite indexe pedig 0,78 százalék emelkedést mutatott.


Fazekas: a bor az országimázs része

A bor sokkal több, mint egy mezőgazdasági termék: az országimázs része, stratégiai terület – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter pénteken Mátraderecskén, a Magyar bort az asztalra! címmel tartott szakmai fórumon.


Kis pluszt produkált délutánig a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 43,22 pontos nyitás után tovább erősödött pénteken kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 534,97 ponton állt, ami a csütörtöki záró értékéhez képest 78,83 pontos, 0,43 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 35,61 ponttal magasabb.



A Financial Times az INA-Mol ügyről ír

Belpolitikai tényezők állnak a Mol-INA ügy mögött, tekintettel arra, hogy az emelkedő energiaszámlák és az energiaipari infrastruktúra tulajdoni viszonyai "forró témává" váltak Közép-Európában - írta a Financial Times.



Úszó városok: új Hongkongokat hoznának létre

Az évtized végére vízre kerülhet az első olyan úszó platform, amely teljesen önállóan fogja saját magát igazgatni. Az úszó városok, az ún. seasteadek gazdaságilag is függetlenek lennének, bevételi forrásaikat alapvetően az odatelepülő startupoktól nyernék. A PayPal alapítójának pénzéből elindított, és egy Nobel-díjas közgazdász unokája által gründolt Seasteading Intézet a nemzetközi tengerjog adta lehetőségeket használná ki, és ezekhez társít komoly víziókat. A hvg.hu e-mail interjút készített az Intézet ügyvezetőjével, Randolph Henckennel.


Szűk sávban mozog a forint

Szűk sávban mozgott a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben péntek délelőtt. Kis gyengülés után visszaerősödött a reggeli szintre.


Bedobta a törölközőt egy svájci bank

A Frey bank a második svájci pénzintézet, amely azért kénytelen bezárni, mert vitába keveredett az Egyesült Államokkal az amerikai állampolgárok Svájcba kihelyezett vagyona miatt. A Frey ellen vizsgálatot folytattak az amerikai hatóságok, és a banknak a költségei is megnövekedtek az elmúlt időszakban.