Magyarországon magas a nemteljesítő hitelek aránya

Az eurózónában megkezdődött a kilábalás, ennek eredményeként a befektetők figyelme fokozatosan a "növekedési sztorik" felé fordul, amiből várhatóan a kelet-közép-európai bankszektor is profitálni fog az Erste Csoport napokban megjelent, a kelet-közép-európai bankokról szóló elemzése szerint.


MSZP-Fidesz: így öklöznek a takarékok miatt

A magyar takarékszövetkezeti rendszer átalakítása és feltőkésítése megháromszorozza a magyar takarékszövetkezetek piaci részesedését, amely így az eddigi öt százalék helyett tizenöt százalék lesz - közölte a Fidesz az MSZP-s Tukacs István szombati kijelentéseire reagálva az MTI-vel.


Győzött a borász lobbi?

Kivenné a hegyközségekről szóló törvényből Font Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő azt a pontot, miszerint a a hegyközségi autonómia csúcsszervének, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának az elnökét a szőlészek jelölhessék. Az erről szóló módosító pénteken jelent meg az Országgyűlés honlapján.


Harcolnak tovább az offshore-lovagokkal

Hamarosan kilenc adóparadicsomnak számító szigetországban kutakodhatnak a magyar hatóságok - tudta meg a Magyar Nemzet, azt követően, hogy Magyarország államközi adóügyi információcseréről szóló egyezményt írt alá a Franciaország és Nagy-Britannia között fekvő Guernsey-vel.


Ukrajna az államcsőd szélére sodródott

Mélyen a spekulatív sávba minősítette vissza Ukrajna eddig is nagyon gyenge adósbesorolását pénteken a Moody's hitelminősítő, az ukrán devizatartalékok aggasztóan alacsony szintje, a közelgő ukrán elnökválasztsá politikai kockázatai és Oroszországhoz fűződő viszony romlása miatt. A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja péntek éjjel, az európai és amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy Ukrajna államkötvény-osztályzatát az eddigi "B3"-ról egy fokozattal "Caa1"-re rontotta, és az új osztályzatot is azonnal leminősítési felülvizsgálat alá vette.


Beköltözik az állam az Álom-szigetre

Az állam nettó 3 milliárd 999,1 millió forintért visszavásárolja a budapesti, harmadik kerületi Hajógyári-szigeten lévő hét ingatlant, amelyen a beruházó eredetileg Álom-sziget néven szórakoztató központot kívánt létesíteni - az erről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.


Újra utal az EU - egy program kivételével

Újraindult a környezet és energia, a közlekedési és a társadalmi infrastruktúra operatív program uniós finanszírozása Magyarország számára - közölte péntek este Shirin Wheeler, Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztos szóvivője. További hét program finanszírozását is újraindítják majd, míg egy fennmaradó programban - amelyet az Andor László szociális ügyekért felelős biztoshoz tartozó alapból finanszíroznak - továbbra is szünetel a kifizetés.


Némethnééktől kérték a MÁV-kedvezmény visszaálítását

A MÁV számos alkalommal tapasztalta, hogy a múzeumlátogatásokhoz kapcsolódó díjmentes utazások rendszere visszaélésekre is lehetőséget ad – válaszolta a Világgazdaság szerint Németh Lászlóné fejlesztési miniszter Szili Katalin képviselői kérdésre. A tárcavezetőt azért kérdezték, mert e kedvezményeket áprilisban átalakították, de Némethné most azt írta, egyeztetések folynak a szünidei kedvezményes utazási lehetőség visszaállításáról.



Morgan Stanley: Orbánék ki is használhatnák a Fed-döntést

Magyarország dollárkötvény-kibocsátásra használhatná ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed váratlan döntését a mennyiségi enyhítési ciklus leépítésének halasztásáról – írták pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.


200 millióból védik meg a szépasszonyvölgyi pincéket

A Szépasszonyvölgy csapadékvízének rendezésére közel 202 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Eger az Új Széchenyi Terv keretében - közölte a projekt kommunikációjáért felelős Média Eger Nonprofit Kft.


Leminősítette a horvátokat a Fitch

Megvonta a befektetési ajánlású devizaadós-minősítést Horvátországtól pénteken a Fitch Ratings, egyebek mellett a költségvetési kilátások romlásával és a gyenge növekedési környezettel indokolva a lépést.



Januárra ígérik a következő nyugdíjemelést

Ebben az évben a nyugdíjak vásárlóértéke nőtt, az év eleji 5,2 százalékos nyugdíjemelés jelentősen meghaladta az infláció mértékét, így a következő nyugdíjemelés januárban várható – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.



434 forintos benzinnel számol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban októberben alkalmazható üzemanyagárakat.



Londoni jóslat: sereghajtóvá válik Magyarország 2015-ben

Javultak a közép- és kelet-európai gazdaságok növekedési kilátásai az elmúlt hónapokban, és a térség legtöbb országában várhatóan gyorsul a növekedés a következő negyedévekben, a változatlanul megoldatlan euróövezeti adósságválság azonban továbbra is növekedési kockázatot jelent a régióra – jósolták pénteki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.


Dán modell? Orbán elszakadt a magyar valóságtól

Új szénbányákat nyitna, váratlan tettre készül, és a dán modellre támaszkodna Orbán Viktor, aki ezekkel a fogalmakkal próbálta kijelölni péntek reggel rádióinterjújában, hogy milyen energetikai tervei vannak a kormánynak a nagy nemzeti rezsiharcban. Megnéztük, mit fedhetnek a szólamok: Orbán ismét nagyot rugaszkodott.


Orbánék 50 milliárdért bővítik az adókedvezményeket

Biztossá vált, hogy a kormány januártól kiszélesíti a családi adókedvezmény rendszerét. A módosítás további 260-270 ezer háztartást, illetve családot érint, költségvetési vonzata pedig 50 milliárd forint lesz - jelentette be az emberierőforrás-miniszter pénteki sajtótájékoztatóján.