Nevet vált a Praktiker?

Októberben kerülhetnek nyilvánosságra a Praktiker magyarországi leányvállalatának jövőjére vonatkozó tervek: elképzelhető, hogy nem változik a tulajdonosi háttér, csak a lánc neve változik Max Bahrra, de szakmai befektető is megjelenhet. Most azonban kevés olyan szakmai befektető van, amelyik akvizíciókkal kíván terjeszkedni.


Bűzlik az NFÜ napelempályázata

A napelemes beruházások (erőművek, telepek) támogatására az idén júliusban szétosztott 3 milliárd forintból az NFÜ a legnagyobb részeket olyan "szűz" vállakozásoknak adta, amelyek nemcsak frissen alapítottak, de részben a pályáztató szervezehez is köthetők – írta meg az Átlátszó.


Lejtmenettel indítja a hetet a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,33 pontos csökkenéssel, 18 202,58 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,24 százalékkal gyengült.


Giró-Szász: "nincs szó a közműcégek államosításáról"

Nincs szó a közműcégek államosításáról vagy kisajátításáról, az állam megfontolja az egyes szolgáltatóknak a tulajdonuk értékesítésére tett ajánlatát – mondta Giró-Szász András hétfőn reggel az M1 Ma reggel című műsorában.


Így mentenék meg az emberek a devizahiteleseket

A magyarok többsége megfontolt döntést vár a devizahiteles mentőcsomag kapcsán, és elsősorban egy az adósok, bankok és állam közötti tehermegosztáson alapuló intézkedést támogatna – derül ki a Bankmonitor.hu új, a Trend International adatfelvételével, 1000 fő megkérdezésével készített reprezentatív felmérésének második részéből.



300 alatt kezdi a hetet a forint

Alig változott a forint árfolyama a hét végén a főbb devizákkal szemben. Az euró jegyzése 298,60 forint közelében ingadozott a hét végén, a péntek délutáni 298,78 forint után hétfőn kora reggel 298,54 forinton állt az árfolyam.


A trafiktalan településeken razziázik a NAV

Az adóhatóság szigorított ellenőrzéseket tart a keleti és a déli átkelőknél, razziákat szervez a dohánybolt nélküli településeken, és az eddiginél többen teljesítenek szolgálatot a zöldhatáron is – írta a hétfői Magyar Nemzet.


Áron alul fizeti a biztosító a laborvizsgálatokat

A laborvizsgálatok tényleges költségeinek csupán a tört részét fedezi az egészségbiztosítási finanszírozás, így az elvégzett vizsgálatoknak nagyjából az egyharmadát fizetik teljes áron a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság (MLDT) elnöke szerint - írja a hétfői Világgazdaság.




Egyre kevesebbet használjuk a bankautomatákat

Az első félévben csökkent az ATM-es készpénzfelvételek volumene, a kártyás vásárlásoké viszont két számjegyű mértékben nőtt tavalyhoz képest – számol be róla a Világgazdaság hétfői száma.


És akkor Orbán Dániába költözteti a magyarokat

Fiókokat zár be és embereket bocsát el az UniCredit, brutálisan beszakadt a cigiforgalom, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szuper gazdasági növekedést vizionál, a Fed pedig nem csökkentette eszközvásárlási programját. Csányi Sándort pedig meghallgatta a horvát rendőrség. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!




Beindulhat a mezőgazdaság Csernobilnál

Néhány gazdaság már megkezdte a csernobili "zónában" lévő, az atomerőmű balesete miatt 25 éve parlagon heverő termőföldek művelésbe vonását - jelentette a hétvégén az ukrajnai média.


Az EKB kinyithatja a pénzcsapot

Az Európai Központi Bank (EKB) kész növelni a hitelpiaci likviditást, ha szükséges - mondta az EKB kormányzótanácsának finn tagja, Erkki Liikanen a finn központi bank elnöke.


Kína termőföldet vásárol Ukrajnában

Egy kínai állami gazdaság, a Hszincsiang tartományi Xinjiang Production and Construction Corps. néhány év alatt 3 millió hektár termőterületet szerez Ukrajnában - jelentette a South China Morning Post című lap vasárnap.


Gyökeresen megváltozhat a kötelező biztosítás

Furcsa gyakorlat a jelenlegi kötelezős kárrendezésben, hogy a vétlen autós mindig a másik fél biztosítóját kénytelen felkeresni. Így lényegében senkit nem érdekel, hogy ne a legolcsóbb biztosítást kösse.