Meddig tart hurráoptimizmus a piacon?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 278,95 pontos emelkedéssel, 18 733,61 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,51 százalékkal erősödött.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 278,95 pontos emelkedéssel, 18 733,61 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,51 százalékkal erősödött.
hvg.hu
A pénztárgépcserére kötelezettek már tizenhat engedélyezett gép közül válogathatnak, miután a Szintézis Informatikai Zrt. NOVATEK-F típusú pénztárgépe is forgalmazási engedélyt kapott a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól.
hvg.hu
Erőteljes lendület várható a következő időszakban a felzárkózó gazdaságok piacain és mód nyílhat a gyengébb lábakon álló szuverén adósok tőkepiaci megjelenésére is annak nyomán, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a szinte konszenzusos várakozással ellentétben egyelőre nem kezd hozzá gazdaságélénkítő célú mennyiségi enyhítési programjának leépítéséhez - vélekedtek első kommentárjaikban a londoni pénzügyi elemzők.
MTI
Jogsértőnek találta, ezért megsemmisítette a kórházak közös áramközbeszerzésére kiírt eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság – írta a Világgazdaság.
MTI
MTI
Világgazdaság
A Fed-bejelentésre nagyot gyengülő dollárt követve erősödött a forint szerdáról csütörtökre virradóra.
MTI
A népesedési munkacsoport javaslata szerint a gyermekvállalásért az apák is kaphatnának diákhitel-törlesztési kedvezményt és ez abban az esetben is járna, ha az egyetem elvégzése után születne a gyermek – írta a Magyar Nemzet.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Új adósmentő megoldáson dolgozik a bankszövetség – írta a Népszabadság.
MTI
A vállalkozói lét árnyékvilágának egyetlen látható eleme sok esetben a stróman. De mivel valós szerepük nem derülhet ki, arról csak keveset tudunk, kik ők valójában. A hvg.hu egy szociológussal közös kísérleti projektje megpróbál embereket és történeteket előcsalni ebből az árnyékvilágból, amely nélkül egyesek szerint a vállalkozói szféra sem tudna fennmaradni.
Bogár Zsolt
Bogár Zsolt
Jancsics Dávid
Októberben újra dollárkötvényt bocsátana ki Magyarország.
MTI
Stratégiai megállapodást köt csütörtökön a kormány és a Samsung.
MTI
Háromból csak egy trafiknak megy az üzlet, megkezdődött a lemorzsolódás, bezárják a nemrég nyitott üzletek egy részét – írta a Népszabadság.
hvg.hu
Előrelépés történhetett a Mol és a kormány tárgyalásain a stratégiai gáztároló ügyében, ugyanis a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) szeptember 27-ére taggyűlést hívott össze, amelynek napirendi pontjai között szerepel az ügylet jóváhagyása – írta a Napi Gazdaság.
MTI
2050-ig kétszeresére fog nőni a világ élelmiszerigénye, a Föld energiaszükségletei pedig a jelenlegi háromszorosára fognak rúgni a Római Klub nevű nemzetközi agytröszt szerint.
MTI
Megugrottak a bejelentésre a New York-i tőzsde főbb mutatói.
MTI
Megugrott az euró árfolyama a Fed bejelentésére, a forint is erősödött.
MTI
Százéves korában elhunyt Tojoda Eidzsi, a japán Toyota vállalat egykori emblematikus vezetője, az alapító család tagja.
MTI
Szóló kialakítású, alacsonypadlós városi autóbuszokat szállít a Volánbusznak a MAN - közölte a MAN Magyarország szerdán.
MTI
A magyarországi politikatörténet egyik legsikeresebb akciójának nevezte Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő az Orbán-kormány rezsicsökkentés érdekében hozott intézkedéseit támogató aláírásgyűjtést.
MTI
Enyhén gyengült szerdán a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben.
MTI