Kőkemény napok elé néznek a megrögzött dohányosok

Eddig az 5400 trafiknyertesből csak 3021 kapta meg az engedélyt, így a következő hetekben a dohányosoknak komoly problémát jelenthet majd cigarettához jutni – tudta meg a Népszabadság. A lap szerint számos olyan városrész vagy terület lesz, ahol egyáltalán nem lehet majd cigarettához jutni.


Egy károsult gazda 7500 eurót kaphat az MVH-tól

Legkésőbb augusztus első hetében kezdi el kifizetni a Hajdú-Bét ügy károsult gazdáit a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Egy gazda legfeljebb körülbelül 2,22 millió forintos összeget kaphat – számolt be a Magyar Nemzet.



"Fizess, amennyit akarsz!"

Elsőre kevesen gondolnák, hogy működhet olyan üzleti modell, melyben a vevő mondja meg az árat. És nem paraszolvenciáról, borravalóról vagy egyéb korrupciós pénzről van szó. A "fizess annyit, amennyit gondolsz"-elvet egyre több területen próbálják ki: nyelvórát, ebédet, popzenét, videojátékot épp úgy lehet így venni, mint állatkerti belépőt.


Egyre kevesebben mennek táppénzre

Hét év alatt felére esett a betegállományban lévők száma, ezzel együtt majdnem ötven százalékkal csökkentek az egészségbiztosító táppénzkiadásai is. Júliustól alapvetően megváltozhat a táppénz számítása – írja keddi számában a Világgazdaság.


Csúnyán pórul járhat, ha a bankban őrzi a pénzét

Fél évnél rövidebb lekötés esetén lényegében értelmetlen lesz a jövőben bankbetétben gondolkodniuk a megtakarítóknak – írja a Napi Gazdaság azzal az esettel számolva, hogy bekövetkezik az újabb kamatvágás.


Vége a mobilmutyinak?

Az Európai Bizottság öt éven belül kiterjesztené a fordított áfafizetés intézményét a mobiltelefonokra, telekommunikációs szolgáltatásokra és a játékkonzolokra is.




Előkészíti a kormány a V0-ás vasutat

A kormány egyetért a Budapestet délről elkerülő "V0" vasútvonal beruházás előkészítésének folytatásával, és elfogadja, hogy annak előkészítésére 2013-ban 1,5 milliárd forint szükséges - jelent meg a hétfői Magyar Közlönyben.



Unalmas napja volt a forintnak

A forint árfolyama minimálisan mozdult el a főbb devizákhoz képest hétfő estére a délutáni szintekhez képest a bankközi piacon.


Csökkenéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,51 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 18 303,52 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.


Nagyot buktak tavaly a bankárok

Átlagosan tíz százalékkal csökkent tavaly a legnagyobb európai és amerikai bankok felső vezetőinek fizetése, miután a pénzintézetek engedtek a befektetői és a felügyeleti nyomásnak.




Elemzők: holnap utoljára csökkentik a kamatot Matolcsyék

Londoni elemzők egyöntetű véleménye szerint kedden újra vág a kamaton a monetáris tanács, de az enyhítési ciklusnak lassan vége. A Barclays odáig megy, hogy a magyar jegybank kamatvágási ciklusa 4,25 százalékos kamatszinten leáll


Őrizetbe vették a Lagarde-ügy főszereplőjét

Őrizetbe vették hétfőn annak - a gyanú szerint - a francia államot megkárosító kártérítési ügynek a főszereplőjét, Bernard Tapie üzletembert, amelyben Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap (IMF) vezérigazgatója is érintett, s amelyben csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást az ügyészség.



Újabb csúcsra nőtt a befektetési alapok vagyona

Májusban újabb csúcsra emelkedett a befektetési alapok vagyona, a hónap végén 4116 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai - közölte a szervezet. Az alapok összvagyona 144 milliárd forinttal, 3,6 százalékkal nőtt májusban, a nettó tőkebeáramlás 125 milliárd forint volt.