Menekülnének a bankoktól a nyugdíjasok

Visszaállnak a postai kézbesítésre a nyugdíjasok, mert a tranzakciós adó miatt díjakat emelő bankokból nem kérnek. Egy-egy meggondolatlan számlafelmondás azonban akár egy teljes hónapnyi bevételtelenséget eredményezhet, ezért érdemesebb inkább körülnézni. Megjelentek már a speciális számlacsomagok is.


"Stratégiai harc zajlik" – megszólalt a leggazdagabb magyar nő

Kétmilliárd forint feletti forgalmat szeretne elérni idén új cégével, a Consequittel Kósa Erika, a Brokernet korábban kivált volt társtulajdonosa, akit a leggazdagabb magyar nőként tartanak számon – derül ki a Portfolio.hu interjújából. Azt mondta, amit az új céggel csinálnak, nem MLM (multilevel marketing) a szó hagyományos értelmében.


Rogán: a következő ciklusban is kellenek a különadók

A különadók fennmaradásával a következő kormányzati ciklus közepéig számolni kell, függetlenül attól, hogy ki nyeri a választást 2014-ben – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti reggelijén csütörtökön Budapesten.


Lerántotta a forintot a Matolcsy-interjú

Csütörtök délelőtt erősen gyengülni kezdett a forint azt követően, hogy Matolcsy György jegybankelnök azt mondta, nem minden bank vehetne részt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kötvényprogramjában. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, Matolcsy terve javíthatja a jegybank eredményét.


Itt a bejelentés: Matolcsyé lehet a PSZÁF, de nem az egész

A kormány vizsgálja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összevonásának lehetőségét, az ezzel kapcsolatos jogi szabályozás még nyár előtt a parlament elé kerülhet – jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. Matolcsy György jegybankelnök szerint ha lesz összeolvadás, mindenképp kapnia kell egy harmadik alelnököt is.



Matolcsy: "a jegybank jogkörei szinte automatikusan bővülnek"

A magyar monetáris politika megújítása öt hete megkezdődött, de még az elején tartunk – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MTI-nek adott interjúban. A jegybank támogatná a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével való összeolvadását, amennyiben a kormány, illetve a kormányzó frakciószövetség ezt kezdeményezné. Matolcsy szerint "komoly szakmai alapra helyezheti a jegybank" a következő hónapok, évek monetáris politikáját.



Csökkent tavaly a lakossági lakáshitelek állománya

Tovább csökkent tavaly a lakossági lakáshitelek állománya, értéke az év végén 3 511 milliárd forint volt, 17 százalékkal kevesebb a 2011 évinél, az állomány 54 százaléka volt devizaalapú hitel, amelyeknél a visszaesés elérte a 28 százalékot – írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című kiadványában.








Már csak az EKB nem vezetett be lazító programot

A nagy jegybankok közül már csak egy, az Európai Központi Bank (EKB) nem léptetett életbe monetáris lazító programot, miközben társai, a Fed, a Bank of Japan és a Bank of England a botladozó gazdaság fellendítése érdekében sorban egymás után a monetáris enyhítés útjára léptek - írja a Bloomberg üzleti hírportál.