Völner Pál: nem lesz miniszteri biztos a MÁV élén

A MÁV élére nem kerül miniszteri biztos, lesz utóda a MÁV-tól távozó Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgatónak, és a közösségi közlekedés átalakítását lehet hogy intenzívebben fogja felügyelni a kormány - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára pénteken az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.



NGM: nem kell visszafizetni pénzt akkor sem, ha elveszítjük az áfapert

Nem költ az Európai Bizottság által vitatott áfaköltségekre a kormány az EU-s forrásokból, így nem áll fenn annak a veszélye, hogy az Európai Bíróság Magyarországra nézve hátrányos döntése esetén vissza kellene fizetni a támogatásokat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.



Több tízmilliós adócsalást leplezett le Bábolnán a NAV

Több tíz millió forint adóhiányt okoztak az államnak egy bábolnai székhelyű volt termelőszövetkezet ingatlanjainak értékesítésénél az eladók és a vevők a jogszabályok kijátszásával. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) 155 millió forint értékű vagyont vont el az ügy gyanúsítottjaitól a napokban - tájékoztatott a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.


Továbbra is 297 forint alatt az euró

Nem változott lényegesen a forint árfolyama az euróhoz képest péntek délelőtt: az eurót fél 10 után nem sokkal 296,75 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a reggeli 296,62 és a csütörtök esti 296,68 forint után.


Lassan kúszik felfelé a forint

Nem változott lényegesen a forint árfolyama az euróhoz képest péntek délelőtt: az eurót fél 10 után nem sokkal 296,75 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a reggeli 296,62 és a csütörtök esti 296,68 forint után.



Réthelyi: nem adnák a teljes családi pótlékot utalványban

A kormány megalakulásakor súlyos hiányosságokat vett át elődjétől, az átvett rossz rendszerek finanszírozása egyre inkább fenntarthatatlanná vált – mondta az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának csütörtöki ülésén Réthelyi Miklós éves meghallgatásán.




Változások a katasztrófavédelmi hozzájárulásban

Változtak a katasztrófavédelemről szóló törvény rendelkezései, az április 15-től hatályban lévő új szabályozás közül kettő közvetlenül a katasztrófavédelmi hozzájárulást érinti - hívja fel a figyelmet a Deloitte.



296 forint fölött kezd ma az euró

Lényegében nem változott a forint árfolyama péntek reggelre a fontosabb devizákhoz képest: röviddel hét óra előtt az eurót 296,62 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi deviza kereskedelemben a csütörtök esti 296,68 forint után.


Budapest vonzza a legtöbb külföldi MBA-hallgatót

Budapest vonzza a legtöbb külföldi MBA-hallgatót a régióban, ez nemcsak a programok magas színvonalának, hanem a feltörekvő piacon szerezhető tapasztalatoknak is köszönhető - írta pénteki számában a Napi Gazdaság.



Matolcsy, Fellegi és Simor Washingtonba utazott

Matolcsy György, a nemzetgazdasági tárca vezetője mint a Világbank magyarországi kormányzója, Simor András, a jegybank elnöke és Fellegi Tamás, az IMF/EU-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter is részt vesz a Világbank/IMF április 20-22 között megrendezett washingtoni tavaszi ülésén.



Putyin: decemberben hozzá kell fogni a Déli Áramlat építéséhez

Decemberben meg kell kezdeni a gázvezeték fektetését a Déli Áramlat Fekete-tengeri szakaszán - mondta Vlagyimir Putyin csütörtökön. Az orosz államfő Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával találkozott, aki azt mondta: az előkészítés menetrend szerint halad, nincs kétségük afelől, hogy időben elkezdik a csővezeték fektetését.