Nem látják a fényt az alagút végén a hazai biztosítók

A rossz gazdasági környezet továbbra is rányomja bélyegét a hazai biztosítási piacra: 2011 első háromnegyed évében 2,2 százalékkal csökkent a biztosítók díjbevétele - jelentette be a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az idei első kilenc hónap adatain alapuló gyorsjelentésében.


A nap Pinokkiója: Orbán Viktor

A magyar kormányfő lett a nap füllentője a német Handelsblatt szerint. Orbán Viktor egy november 14-i kijelentése alapján nyerte el ezt a cseppet sem megtisztelő címet - írja a Kettős mérce blog.





MNV: "a Rába felvásárlása előre nem volt tudható"

Az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) szerint az állam érdemi befolyást szerez majd a Rábában, igen magas annak a valószínűsége, hogy a befektetők jelentős hányada él majd ezzel a lehetőséggel, és felajánlja részvényeit a 815 forintos ajánlati áron - mondta a portfolio.hu-nak adott interjújában Polacsek Csaba, az MNV társasági portfólióért felelős főigazgatója.



Mínuszban nyitotta a hetet a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,70 pontos csökkenéssel, 16 937,44 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,54 százalékkal gyengült.


Az Ománi Szultánság vette meg a Gresham-palotát

Omán szultánságának vagyonkezelője, a State General Reserve Fund (SGRF) megvásárolta a Gresham Palace Hotelt a Gresco Zrt.-től - közölte a Turizmus Panoráma Bulletin. A Four Seasons Hotels and Resorts a belvárosi szálloda üzemeltetője marad, a tulajdonosváltás nem érinti a szálloda üzletmenetét.


Bod Péter Ákos: cudarul is indulhat 2012

A magyar gazdaságpolitikai kormányzás kiszámíthatatlansága okozza a kockázatok jelentős részét - mondta Bod Péter Ákos az InfoRádió műsorában hétfőn. A közgazdász szerint több forgatókönyvvel kell számolni a következő időszakra, arra is fel kell készülni, hogy nem indul jól a jövő év a gazdaság szempontjából.


Napi: a családok negyede csúszott meg hitelével

A deviza lakáshitelek törlesztésével a gyermeket nevelő családok negyede csúszott már meg - írja a Napi Gazdaság. A jövő sem szívderítő, hiszen a törlesztési nehézségek fokozódása várható, részben a gyenge forint, részben a bankok szigorítási tervei miatt.


VG: kicsi az önkormányzatoknak dobott állami mentőöv

Épp csak a túlélésre elég az a támogatás, amelyet az állam a legnagyobb bajban lévő önkormányzatoknak adott - írja a Világgazdaság. Azok a polgármesterek sem maradéktalanul elégedettek, akiknek a városa a legtöbbet kapta. Elvonások nélkül nehéz megtartani a működőképességet.




Ilyen IMF-megállapodást köthetnek Matolcsyék

Továbbra is csak találgatni lehet, hogy milyen megállapodást köt Magyarország az IMF-fel, a nemzetgazdasági tárca által használt kulcsszó és a kiszivárgott összeg mindenesetre az egyik forgatókönyv felé billenti a mérleget - írja a Világgazdaság (VG). A Napi Gazdaság már készpénznek veszi a VG által is felvázolt lehetséges forgatókönyvet.




Washington már nem csak a Nabuccót támogatja?

Az amerikai kormány lazított a Nabucco-fölgázvezeték mögötti, több éve tartó kizárólagos kiállásán, és kész mind a négy lehetséges alternatívát támogatni, amennyiben azok gázt szállítanak az Európai Unió igen "sebezhető" államaiba - írta hétvégi számában a The Wall Street Journal.