Adóügyek: akitől megéri tanácsot kapni

A piaci igény nyilvánvaló: az adójogszabályok közt az emberek önmagukban ritkán igazodnak el. Hívnak tehát szakembert, akik, bár mindannyian az adózással foglalkoznak, végzettségüket tekintve széles skálán mozoghatnak. Az olvasó legjobban akkor igazodhat el az elnevezések sűrűjében, ha a végzettségére kérdez rá a kiszemelt szakértőnek.


Bokros: veszélyes a Fidesz politikai tűzijátéka

Rendkívül feszített a jövő évi költségvetés - mondta Bokros Lajos a Népszavának adott nyilatkozatában. Az MDF európai parlamenti képviselője szerint a hiánycélt semmilyen körülmények között sem lehet fellazítani, a Fidesz erre irányuló törekvését veszélyes politikai tűzijátéknak minősítette.


KSH: tovább csökkent az építőipari termelés

Az építőipari termelés volumene augusztusban mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 7,2 százalékkal csökkent a tavaly augusztusihoz képest, az év első nyolc hónapjában a termelés 3,1 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).









Erste: 50 százalékkal visszaesett a kkv-k hitelezése

Csökken a különbség Európa nyugati és keleti felének mikro-, kis- és közép vállalati (kkv) szektora között a közép-kelet-európai nagyobb növekedési potenciál miatt, a régió kkv szektorának kilátásai hosszú távon kedvezőek - állapítja meg a bécsi székhelyű Erste Csoport egyik kutatása.



Kevesebb lesz a vagyonvizsgálat

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) az idén is kiemelten ellenőrizte a jogelőd nélkül újonnan alakult vállalkozásokat és a társadalombiztosítási alapok bevételeit, a tavalyinál jóval több transzferár vizsgálatot végzett, és folytatta a vagyonosodási vizsgálatokat is, bár a tavalyinál kisebb számban.


Trichet: az euró nem globális tartalékvaluta

Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint az euró nem globális tartalékvaluta, nem erre hozták létre. Jean-Claude Trichet szerint az EKB-nak nem is voltak olyan tervei, hogy az eurónak ilyen szerepet szánjanak.



Az amerikai kormány sok nagybanktól visszakéri a segélyeket

Az amerikai kormány azt akarja, hogy a megerősödött helyzetű nagybankok fizessék vissza az államnak azt a sok tucat milliárd dollárnyi segélyt, amelyet a tavaly őszi hitelválság óta életben maradásuk érdekében kaptak - értesült a The New York Times.




A Világbank javított Ukrajna jövő évi GDP-növekedési kilátásán

A Világbank javított Ukrajna jövő évi gazdasági kilátásán. Azzal számol, hogy 2010-ben 2,5 százalékkal nő az ukrán GDP az idei 15 százalékos esést követően. Ukrajna gazdasága 20,3 százalékkal visszaesett az idei első negyedévben és 17,8 százalékkal a másodikban.