Kiosztották az Arany Tallér Díjakat
 

Kiosztották az Arany Tallér Díjakat

A Mai Piac az idén is folytatta az 1997-ben alapított szakmai díja – az Arany Tallér – átadását. Tegnap délután a Spar Magyarország Kft, a Friesland Hungária Zrt. és a Forest-Papír Kft. képviselői mellett Pászti Balázs és Köves András vehette át munkája elismeréseként az Arany Tallér Díjat.

hvg.hu hvg.hu

Huszonhatmillió forint kenőpénzt kapott a felszámoló
 

Huszonhatmillió forint kenőpénzt kapott a felszámoló

Üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság T. Imre 54 éves budapesti felszámoló ellen, aki 2005-ben és 2006-ban egy Győr megyei gazdasági társaság felszámolása során, a cég további működtetésének feltételeként, összesen 26 millió forint kenőpénzt kért és kapott a cég korábbi ügyvezetőjétől - tájékoztatott a rendőrség pénteken.

MTI MTI

Wardell: aki nem fizet, arra nem kell figyelni
 

Wardell: aki nem fizet, arra nem kell figyelni

Meglepő blogbejegyzésben söpri félre a szoftverkalózokat egy szoftverfejlesztő cég igazgatója. Brad Wardell, a Stardock igazgatója szerint teljesen felesleges figyelmet és pénzt áldozni az internetes kalózkodás elleni küzdelemre.

Bari Máriusz Bari Máriusz



A kiskereskedelmi forgalom 3 százalékkal csökkent
 

A kiskereskedelmi forgalom 3 százalékkal csökkent

A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom januárban 3 százalékkal maradt el a 2007 januáritól a naptárhatástól megtisztított volumenindexek alapján – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

MTI MTI

Hogyan ellenőrzi a beszedett vizitdíjat az APEH?
 

Hogyan ellenőrzi a beszedett vizitdíjat az APEH?

A vizitdíj megszűnése politikai és szakmai vihart egyaránt kavar. Jelenleg is folyik az egyeztetés, hogy a kieső összeget miből pótolják vissza a döntés veszteseinek, a háziorvosoknak, akik számára egyelőre az sem egyértelmű, hogy az egy évvel ezelőtt bevezetett díj szedését milyen módon ellenőrzi az APEH, milyen módon jelenik ez meg az adóalapjukban, a beszedett összeg tekintetében milyen eltérés van a magánpraxisok bevételhez képest. Az Adózóna megkereste az adóhatóságot és az OEP-et.

hvg.hu hvg.hu

Milliárdos csalást leplezett le a rendőrség
 

Milliárdos csalást leplezett le a rendőrség

Egy olaszországi ingatlanvásárlás során elkövetett egymilliárd forintos csalást leplezett le a magyar rendőrség; a nyomozók gyors intézkedésének köszönhetően az elcsalt pénzt még időben, hiánytalanul zár alá tudták venni - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztályának egyik alosztályvezetője azt követően, hogy kezdeményezték az ügy átadását az olasz hatóságoknak.

MTI MTI

Majális helyett sztrájkolnak a vasutasok?
 

Majális helyett sztrájkolnak a vasutasok?

Május 1-jén majálisozás helyett ismét sztrájkolhatnak a vasutasok. Gaskó István, a február 1-je óta többször felfüggesztett gördülő sztrájkot szervező szakszervezet elnöke a Népszabadság pénteki számában azt mondta, hogy nem mondanak le követeléseikről.

MTI MTI

Négyen pályáznak a debreceni repülőtérre
 

Négyen pályáznak a debreceni repülőtérre

A Debreceni repülőtér ingatlanainak értékesítésére vagy hasznosítására, illetve az Airport Debrecen Kft. 100 százalékos üzletrészének értékesítésére kiírt pályázat második fordulójára négy pályázót hív meg a városi önkormányzat - ismertette a közgyűlés csütörtöki zárt ülésén meghozott határozatát Kovács Zoltán kommunikációs tanácsnok.

MTI MTI




További ezreket küld el a Citibank
 

További ezreket küld el a Citibank

Tovább tizedeli alkalmazotti állományát a vezető amerikai pénzügyi csoport, a Citigroup: a The New York Times című lap értesülése szerint 2 ezer embert készül leépíteni a befektetési részlegnél dolgozók közül.

MTI MTI

MNB: Csáki szerint nőtt a kamatemelés valószínűsége
 

MNB: Csáki szerint nőtt a kamatemelés valószínűsége

A növekvő kötvénypiaci prémiumok miatt nőtt a valószínűsége, hogy az MNB legközelebbi kamatdöntésekor emeli az irányadó kamatot - vélekedett Csáki Csaba, a Monetáris Tanács tagja, a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozva.

MTI MTI



Alitalia: vihar a légitársaság eladása körül
 

Alitalia: vihar a légitársaság eladása körül

A legerősebb olasz szakszervezeti szövetség, a CGIL vezetője azt követelte, hogy halasszák el az Alitalia tervezett eladását, mivel az Air France-KLM szigorú felvásárlási feltételei "zsarolásnak" minősíthetők.

MTI MTI

Kikelet: eddig 900 millió forintnyi bírságot róttak ki
 

Kikelet: eddig 900 millió forintnyi bírságot róttak ki

A Kikelet nevű tavaszi fogyasztóvédelmi akciósorozat félidejéhez érkezett, a hatóság emberei eddig 17 700 ellenőrzést végeztek és csaknem 900 millió forintos bírságot vetettek ki - közölte a kormányszóvivő csütörtökön Perbálon, egy húsüzemben tartott állatorvosi ellenőrzés utáni sajtótájékoztatón.

MTI MTI

Tovább gyengültek az euróövezeti beszerzőmenedzser-mutatók
 

Tovább gyengültek az euróövezeti beszerzőmenedzser-mutatók

Továbbra is gyengék, sőt kissé tovább gyengülnek az euróövezeti beszerzőmenedzser-mutatók: a feldolgozóipar beszerzőmenedzser-mutatója, háromezer cég adatai alapján, márciusra 52,0 pontra csökkent az előzetes becslés szerint, és ezzel két és féléves mélypontra került. Az elemzők 51,9 pontot vártak márciusról. A februári mutató 52,3 pont lett.

MTI MTI