Az amerikai képviselőház jóváhagyta a gazdaságélénkítő csomagot
Az amerikai képviselőház jóváhagyta kedden a gazdaság élénkítését célzó csomagot, amely elsősorban a középosztály megsegítésére épít.
Az amerikai képviselőház jóváhagyta kedden a gazdaság élénkítését célzó csomagot, amely elsősorban a középosztály megsegítésére épít.
Az Egyesült Államok szövetségi hatóságai tizennégy társaságnál vizsgálódnak a jelzálog- és hitelpiaci válsággal összefüggésben - jelentette be Neil Power, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó főosztályának igazgatója kedden.
A Mol Nyrt. kedden 85 ezer darab Mol-részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) darabonként 22 913 forintos átlagárfolyamon – tette közzé az olajipari társaság a tőzsde honlapján.
Százmillió dolláros beruházást valósíthat meg Magyarországon az idén a világ egyik legnagyobb generikus gyógyszergyártójának számító izraeli Teva – közölte a Világgazdaság.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán óvatosan, kisebb visszaesésekkel köszöntik a Fed kamatdöntésének napját. Az elemzők biztosra veszik az újabb enyhítést, de megoszlanak a vélemények afelől, hogy a Fed negyed vagy fél százalékpontot farag-e le alapkamatából.
A nagy lottónyeremények évadja van. A napokban egy román nyertes 9 millió euróra (kábé 2,3 milliárd forintra), egy angol pedig 18,9 millió fontra (közel 6,6 milliárd forintra) tett szert a sorshúzáson. Az a miskolci fogadó sem panaszkodhat, aki nemrégiben 2 356 386 190 forintot kasszírozott az ötös lottón. Mi ugyan egy petákot sem látunk majd ebből, de úgy tettünk, mintha a nyertes szelvény a miénk lenne, s tervet készítettünk a pénz elverésére, meg némiképpen a befektetésére is.
Újabb 60 gépjárművet foglalt le kedden, egy Kiskunfélegyháza melletti telephelyen a VPOP akciócsoportja a másfél milliárdos áfacsalásként ismertté vált ügyben, amelynek már hat gyanúsítottja van.
A hétfőhöz hasonlóan lényegében kedden is stagnálás jellemezte a Budapesti Értéktőzsdét: a BUX 61,14 ponttal 0,26 százalékkal 23 744,08 pontra csökkent.
Csendes kereskedést követően erősödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon kedden. Délután fél ötkor 258,20/30 forinton állt az euró szemben a hétfő délutáni 259,15/30 forinttal.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két üdülési jogot értékesítő vállalkozást marasztalt el a fogyasztók megtévesztése miatt: a Kereknap 2003 Kft-t 5 millió forintra, míg a Holiday Club Hungary Kft-t 2 millió forintra bírságolta.
Erős leépüléssel semlegesre csökkent ebben a hónapban a hosszú forintkonstrukciók súlyozási pozíciója a felzárkózó piacokon aktív globális befektetési alapok portfolióiban az egy évig tartott felülsúlyozottság után, áll az egyik vezető londoni befektetési ház kedden kiadott januári felmérésében.
Kelet-Európa sem fogja megúszni a globális pénzpiaci sokk hatásait, de a térségen belüli hatásmegoszlás bizonytalan, áll a keddi Financial Times szakértőket idéző elemzésében, amely szerint Magyarország - ha a hitelpiaci származékos termékek kockázatmérő hozamfelára a mérce - még a jobb helyzetben lévők között van.
A beérkezett észrevételek feldolgozása után várhatóan tavasszal hirdeti meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a lakossági energiatakarékossági pályázatait - mondta Ábrahám Gergely a tárca szóvivője.
A múlt heti nagy tőzsdei zuhanások után az amerikai recessziótól való félelem és a világgazdasági válság felemelkedő rémképe még mindig nem oszlott el teljesen. Sőt egyes elemzések szerint ez nem is várható egyhamar. Vajon mire kell számítaniuk az eladósodott magyaroknak, vajon elszigetelheti-e magát Magyarország a New Yorktól Hongkongig, Tokiótól Londonig hullámzó pénzügyi válságtól?
A legmagasabb növekedést a szegényebb országok, valamint a feltörekvő államok mutatták.
Az amerikai határidős indexek kedden emelkedni kezdtek, mert a befektetők arra számítanak, a Fed a héten nyíltpiaci tanácsának esedékes ülésén újabb kamatcsökkentésre szánják el magukat, hogy ezzel segítsék a gazdaság bajainak orvoslását. Emelkedtek - főként ugyanezen ok következtében - az ázsiai és az európai részvényindexek is.
Több mint kilenc hónapja változatlan a szlovák alapkamat: kedden a jegybank a kamat változatlanul hagyásáról döntött, hasonlóan legutóbbi, december 18-i kamatdöntéséhez. A kéthetes repókamat így 4,25 százalék maradt, elsősorban a felgyorsult infláció miatt nem mérsékelhetett a bank.
A francia Société Générale bank Jérome Kerviel bróker csalásának tulajdonított közel ötmilliárd eurós veszteségében az elnök-vezérigazgató, Daniel Bouton felelősségére figyelmeztettek kedden francia kormánytagok.
Az európai tőzsdék blue chipjei közül a legtöbbet keresni és a legnagyobbat bukni is egy-egy bankon lehetett az elmúlt hét napon. Angliában és Németországban többnyire hasznot hoztak a pénzintézetek befektetőiknek, különösen a Northern Rock invesztorai örülhettek, Franciaországban viszont a Société Générale botránya mélybe taszította az árfolyamot.
A szakma nagy örömére új áfatörvény született, életbe lépésével azonban azonnal jelentkeznek a különböző nézőpontokból született eltérő interpretációk. Vámosi-Nagy Szabolcs az új áfatörvényt kommentálja.