A negyedik alkalommal megrendezett kiállításon ezúttal 11 ország 186 kiállítója mutatta be az épületgépészeti ágazat újdonságait, köztük álló és fali kazánokat, vízmelegítőket, konvektorokat, napkollektorokat, napelemeket és hőszivattyúkat. A standok között találhattunk rézszerelvényeket és szellőzés-technikai rendszereket, külső és belső masszázsmedencéket forgalmazó cégeket, de volt, aki a NASA által fejlesztett bevonattal ellátott hőpajzsát, vagy éppen a vezetékek megbontása nélkül beépíthető, vegyszer és áram nélkül működő vízkőmágnesét mutatta be.
Az újdonságok között szerepelt egy világszabadalommal védett piszoár is, amelynek érdekessége, hogy víz, áram és vegyszer nélkül működik. A termék idén márciusban az Oxford Egyetemen elnyerte a leghatékonyabb vízmegtakarító rendszernek járó díjat. A különös szerkezet nem használ sem öblítő vizet, sem vegyszert, ezáltal teljes mértékben környezetbarát és energiatakarékos. Működése mikroorganizmusok hatásán és szagközömbösítő folyékony granulátum alkalmazásán alapul, teteje pedig reklámfelületként szolgál, és reklámfilm vetítésére is alkalmas.
Furcsa szerzet volt az a kerámialapos radiátor is, amelynek felülete tetszőleges fotóval vagy reprodukcióval vonható be, és manuálisan, távirányítóval vagy telefonos LCD kijelzővel szabályozható. Hasonló, díszíthető fűtőtest infra változatban is akadt; a szerkezetre egyedi grafikák, képzőművészeti alkotások, és akár fényképek is kerülhetnek.
A Hungarotherm Nagydíj Bizottsága ez alkalommal két céget részesített külön elismerésben: a nagydíjat az ÖKOMORV Kft. pellettüzelésre alkalmas, automatikusan működő kazánja, valamint a Saunier Duval cég Themafast F 25 E H-mod elnevezésű gázkazánja érdemelte ki. Az ÖKOMORV Kft. hatalmas, szobányi kazánja szabadalmi bejelentéssel védett, ún. centrifugális öntisztítós automatikus pelletégető. Jelenleg Magyarországon 20 darab referencia kazánház működik, 30−600 kilowatt teljesítménnyel. A szabadalommal védett eljárás a vándorrostélyos kazán és utóégető berendezés működésére vonatkozik, amelynek segítségével automatikus üzemmódban el lehet tüzelni elsősorban a szarvasi energiafűből készült pellet tüzelőanyagot, a lágyszárú növényeket, a mezőgazdasági terményeket és hulladékukat, valamint a repcepogácsát.
A Saunier Duval terméke méretében már jóval kisebb, első ránézésre hagyományos kazánnak tűnik. A Themafast F 25 E H-mod gázkazán kis fűtési igény esetén − 4,1 és 10 kilowatt között – is gazdaságosan működik, és folyamatosan, percenként 12 liternyi melegvíz előállítására alkalmas. Mindez annak köszönhető, hogy az új fejlesztésű gázszelep képes a két fúvóka közül csak az egyiket gázzal ellátni. Így az égőt részlegesen is lehet működtetni, lehetővé téve ezzel a legkisebb fűtési tartomány további csökkentését.
Tartalmi partnerünk a Bookmark Media ingatlanpiaci hírügynökség
Reklámfilmet vetítő piszoár
Díszíthető radiátort és szobányi pelleégetőt egyaránt láthattunk az idei Hungarotherm fűtés-, szellőzés-, klíma- és szanitertechnikai szakkiállításon. A rendezvény egyébként a korszerű, környezetvédelmi és energiatakarékossági szempontoknak megfelelő épületgépészeti termékek garmadáját vonultatta föl.
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Török Gábor szerint rettenetesen népszerű lehet Magyar Péter javaslata, de érdemben nem változik tőle semmi
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Vadai Ágnes tanácsokat ad Óbudán, Gréczy Zsolt kvízesteket tart – nem hagyták az út szélén a parlamentből kieső ellenzéki képviselőket
Ezért tudunk krízisben alvás és pihenés nélkül is tovább működni
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Hamarosan tárgyalhatja a parlament.